2/6. - Áramütés és hurrikán.. ajajj.

sziasztok. ne haragudjatok, hogy késtem, de nagyon sok dolgom volt az elmúlt pár napban. egy barátnőm kérésére (Domi) extra hosszú rész.. :D Boldog Újévet! 7 komi és hozom az új részt! :) <33

- Ez az.. Ő talált meg engem. Christie.. Christie a kishúgom.

- Tessék?? – szólalt meg egy hang a hátam mögött. Azonnal megpördültem a tengelyem körül és egy kék szempár nézett vissza rám. Christie…

- Ismételd meg.. – szegezte rám tekintetét. A szobában hirtelen néma csend lett, mindenki engem nézett.

- Christie.. én.. meg tud.. – kezdtem, de közbeszólt.

- Nem.. hagyjál.. – suttogta, majd felfutott a szobájába és egy hangos csattanással becsapta az ajtót. Utána akartam menni, de Harry megfogta a kezem.

- Ne.. most hagyd.. majd később menj fel.

- Oké.. – mondtam, és a többiek felé fordultam. Szomorúan néztek rám, én meg csak álltam. Ekkor egy hang köszörülte meg a torkát mögöttem. Megfordultam, és egy lány állt velem szemben. Sötétbarna haja hullámosan omlott le vállára, majd egy tincset a füle mögé rejtett. Abban a pillanatban mintha egy áramütés ért volna. A szívem vadul verni kezdett és hirtelen sokkal melegebb lett a szobába. Gyönyörű, barna szemeivel engem fürkészett, majd hirtelen megszólalt.

- Sziasztok.. – mosolygott kínosan.

- Szia.. – ment oda hozzá azonnal Perrie.

- Én.. szóval.. ma ismerkedtem meg Christievel egy elég kellemetlen szituációban és ő mondta, hogy jöhetek ide, de nem akarok zavarni, mert úgy látom, hogy nem éppen idill a helyzet szóval én.. – mondta gyorsan, és már fordult is az ajtó felé, de Perrie megállította.

- Várj.. nem akarod elmesélni?

- Elég hosszú nektek meg van nagyobb bajotok úgyhogy..

- Nem zavarsz.. – böktem ki halkan. Mindenki rám nézett, én pedig zavarja jöttem. – Engem érdekel.. – mosolyodtam el, mire kis csend után bólintott, és mindannyian leültünk a kanapéra.

- Szóval..

- Először is.. hogy hívnak? – előzte meg Liam a beszédet.

- Oh.. elnézést. Eleanor Calder vagyok. – pirosodott el a lány. Gyönyörű név..

- Én Liam.. – kezdte Liam, de Eleanor közbeszólt.

- Tudom.. – mosolygott, majd miután kérdőn ránéztünk csak ennyit mondott. – Azt hiszitek nem tudom, kik a One Direction tagjai? A húgom nagyon nagy rajongótok. Csak a tiédet nem tudom.. – nézett Rachelre.

- Én Rachel vagyok.. Harry barátnője. – mondta Rach, mire Harry homlokon puszilta.

- Nagyon örülök. – mondta Eleanor.

- Azt mondtad, hogy a húgod nagy rajongód.. miért? Te nem? – húzódott hozzá közelebb Liam.

- Igazából én még soha nem hallottam egyetlen egy dalotokat sem. – ismerte be Eleanor. Ez fura egy lány szájából. – Inkább olyat hallgatok, mint Robbie Williams, Pink, de James Arthur a kedvencem.

- Egyszer elmehetnénk egy koncertére, ha gondolod. – húzta csábos mosolyra a száját Liam.

- James tényleg nagyon jó. – jelentettem ki hirtelen, mielőtt Eleanor szólhatott volna valamit. Rám nézett, majd elmosolyodott.

- Igen.. az.

- Na, de halljuk a sztorit, mert érdekelne, hogy ki volt az az állat, akit szétvertem és aki ezt művelte az arcoddal. – mondta komoran Niall, mi pedig egyszerre néztünk a lányra. Eleanor nagy levegőt vett, és belekezdett..

*Christie szemszöge

Becsaptam az ajtót magam után, majd hanyatt dőltem az ágyon. Üvölteni akartam, de valami nem engedte a mellkasomban. Minden erőmmel azon voltam, hogy feldolgozzam azt a tényt, miszerint Tomlinson a vezetéknevem.. vagyis Louis a bátyám. Vajon ő mióta tudja? És mikor akarta elmondani? Nem haragudhatok rá, de mégis.. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, mikor oldalra fordultam. Hogy tehetett ilyet? Miért nem mondta el? Neheztelnem kéne rá, de.. egyszerűen nem tudok.. eddig is úgy tekintettem rá, mintha a fogadott bátyám lenne és.. most kiderül, hogy valóban az.. az én bátyám.

Már körülbelül fél órája feküdtem az ágyban, mikor meguntam az önsajnálkozást, és erőt vettem magamon. Ráadásul Eleanort is lent hagytam a többiekkel. Belenéztem a tükörbe, majd kinyitottam az ajtót. Lentről hallottam, hogy Eleanor beszél, és mindenki csendben hallgatja. Halkan lépkedtem a lépcsőn, s mikor leértem Eleanor be is fejezte a mondandóját. Egy pillanatig némán ültek, majd Zayn szólalt meg.

- Ekkora egy undorító férget. – mondta mérgesen.

- Tehetünk valamit érted? – kérdezte Liam.

- Nem szükséges.. egyszer úgyis lehiggad. Csak idő kell neki. – hajtotta le a fejét.

- És mit dolgozol? – kérdezte Perrie, hogy ne legyen nagy a csend.

- Modell vagyok. – mondta, majd Louis a kezébe nyomott egy pohár teát. Felnézett rá, és egy pillanatra, mintha egy apró csillogást láttam volna Eleanor szemében. Lehet csak képzelődtem.

- Oh hát ezért vagy olyan ismerős.. – csapott a homlokára Perrie. – Eleanor Calder.. igen.. London egyik legnépszerűbb modellje. Hogy-hogy nem jöttem rá egyből? – tette fel Perrie a kérdést, de leginkább magának.

- Most viszont egy ideig nem fogok kifutóra állni ilyen arccal. – mondta Eleanor.

- Az ellen tehetünk. – jelentette ki Liam, majd megfogta Eleanort és behúzta a konyhába. Az egyetlen amit észrevettem, hogy Louis rájuk nézve szomorúan lehajtotta a fejét. Na.. ez így nem lesz jó.

- Nehogy így feladd.. – léptem mellé, ő pedig amint rám nézett elmosolyodott, én meg szinte a nyakába ugrottam. Percekig csak álltunk és ölelkeztünk, majd elengedtük egymást. Nem kellettek szavak, tudja, hogy nem haragszom. Leültünk a kanapéra, a fejem meg ráhajtottam a vállára. Liam a konyhában ápolgatta Eleanort, aki láthatóan zavarban volt tőle.

- Mi ütött Liambe? – kérdeztem Louistól, aki csak megrántotta a vállát.

- Fogalmam sincs.. biztos tetszik neki és el akarja csábítani. – mondta.

- De te ezt nem hagyod, ugye? – néztem rá.

- Miért ne hagynám? – kérdezte furán.

- Jaj ne játszd nekem magad. Azt hiszed nem feltűnő, ahogy ránézel.. – röhögtem el magam.

- Nem tudom.. de most már mindegy. Liam sokkal helyesebb nálam.. És különben is. Danielle után megérdemli, hogy valaki igazán szeresse.

- Ne már Louis.. mi az, hogy helyesebb nálad?? Oké.. tényleg megérdemli, mert Liam nagyon jó ember, de.. Eleanor nem illik hozzá. Nézz csak rájuk.

- Az ellentétek vonzzák egymást. – jelentette ki, majd ezzel be is fejezte a témát.

- Okéé.. – mondtam, majd átöleltem. Niall abban a pillanatban ránk nézett, és elmosolyogta magát.

- Na emberek, mi lefekszünk, mivel már elég késő van és Perrienek pihennie kell. – jelentette ki Zayn, majd elindultak fel.

- Asszem én is megyek. – mondta Louis. Ezek után mindenki sorban ment fel a szobájába. Liam maradt lent Eleanorral. A szobába beérve én levettem a pulcsim, Niall a fogkeféjéhez nyúlt. Elég sokáig csend, amit kicsit kínosnak éreztem, így végül megszólaltam.

- Niall.. – kezdtem.

- Hm? – fordult felém miközben vette le a pólóját. Egy pillanatra ránéztem a mellkasára és azonnal zavarba jöttem.

- Tudunk beszélni?

- Persze. – mosolygott, majd leült az ágyra. Én odaültem mellé, és a szemébe néztem.

- Én.. szóval.. sajnálom. – böktem ki végül.

- Mégis mit? – kérdezte furán.

- Azt a … csókot. Nem akartam.. – mondtam, mire Niall kicsit megváltozott. Távolabb húzódott. – Csak azért csináltam, mert láttam, hogy dühös voltál, és nem tudtam mást kitalálni. Ne haragudj.

- Mi? Jaj.. semmi gond. Megesik.. – nevetett kicsit idegesen. Nem értettem ezt a hirtelen hangulatváltozását, de biztos zavarban volt. Én is..

- De.. azért barátok vagyunk, ugye?

- Ja.. barátok. – mosolygott szomorúan.

- Mi a baj? – kérdeztem furán.

- Semmi.. – vágta rá egyből. – Csak.. fáradt vagyok. Öhm.. asszem átmegyek Louisékhoz aludni, mert gondolom Eleanor itt fog.

- Igen és köszönöm. – mondtam, majd miután felálltunk, megöleltem. Az egész olyan érthetetlen volt. Nem ölelt vissza úgy, ahogy eddig szokott. Eddig mindig olyan kedvesen, most meg inkább mint egy idegen.. Megfogta a pizsamáját, fogkefét, és törülközőt, és kiment az ajtón. Ez volt az a perc, amikor a lábaim felmondták a szolgálatot és összeestem az ágy szélén. A sírás, mint egy hurrikán úgy csapott le. Nem tudtam visszatartani. Mi történik velem? Miért cseszem el mindig? És a legnagyobb kérdés? MI ÜTÖTT BELÉM?? Hogy mondhattam azt Niallnek, hogy véletlen volt? Hisz erre vártam amióta csak megláttam. Annyira hülyén érzem magam. Nem tehetem ezt.. meg kell neki mondanom.

- Igen, ezt kell csinálnom! – jelentettem ki hangosan. - Meg mondom neki, hogy szeretem! – mondtam, és elindultam ki a folyosóra. Minden bátorságomat összeszedve letöröltem a könnyeimet, és bekopogtam a szomszéd szobába. Harmadik kopogtatásra nyílt az ajtó, és Niall jelent meg előttem.

- Hát te? – kérdezte értetlenül. 

2/5. rész - Titkok és szerelem..

sziasztok. Nem szeretnék ódákat zengeni, ezért rövidre fogom. Ha nem akarjátok olvasni nem kell. De ha igen akkor kérlek kommenteljetek, mert nem tudom hogy érdemes-e írni. Mindenesetre köszönöm az eddigi komikat, nem tudjátok, hogy mennyire boldog vagyok tőlük. De most akkor itt az új rész amire vártatok:) ja és feljebb viszem a kommenthatárt. 6 komitól fogom folytatni. love xx

- Én Eleanor vagyok. Eleanor Calder.

- Nagyon örülök, Eleanor. – mosolyogtam. – Amúgy.. te tudod pontosan, hogy hol vagyunk?

- Öhm.. nem igazán.. – döbbent le.

- Okéé.. akkor hívok valakit, hogy jöjjön el értünk.

- Rendben. – mosolygott. Kivettem a táskámból a telefonom, és felhívtam első embert, akit megtaláltam. Harmadik csengetésre fel is vette.

- Hallo. Niall? Szia.. felébresztettelek? Még mindig aludtál? Ajj.. bocsi. Meg teszel nekem egy szívességet? Az a helyzet, hogy eltévedtem. Sétálás közben. Vagyis.. ajj így hosszú, csak gyere el értünk és mindent elmesélek. Igen, értünk. Többes szám. Nem, nem vagyok skizofrén. Oké. – Niall folyamatosan mondta a hülyeségeit, végül pedig megmondtam a kávézó nevét ahol voltunk, utána meg letettem. Közel negyed órát vártunk, közben beszélgettünk, majd egy fekete autó állt meg előttünk. Niall kinyitotta az ajtót, én pedig beszálltam előre. Eleanor először teljesen lefagyott, majd végül rávettem, hogy szálljon be ő is.

- Na szóval? – kezdte Niall, de akkor valaki erőteljesen beleütött az autó elejébe. – Mi a..**?? – káromkodta el magát Niall, Eleanor pedig felkiáltott.

- Ez Dan! – suttogtam, majd ráüvöltöttem Niallre. – Ne kérdezz! Taposs a gázba!! Gyorsan!

Dan szerzett valahonnan egy baseballütőt, és azzal verte az autót.

- Hát ez megőrült. – mondta dühöse Niall. – Ki ez?

- Dan.. – szólalt meg Eleanor. – A volt barátom. Ne haragudj.. nem akartam, hogy ez legyen.

- Jaj.. nem.. semmi baj. – mondta aranyosan Niall. – Na várj.. Christie...Mi van az arcoddal? – döbbent le teljesen, mikor rám nézett, és arcán kiült a düh. Én ránéztem Danra, majd Niallre, akinek végre leesett. Aztán észrevette Eleanor arcát is, és betelt nála a pohár. – Na ennek itt most vége. – mondta, majd kiszállt.

- Te mocskos állat. – üvöltötte Danre. – Normális vagy? Lányokat bántasz te VADBAROM?? – indult meg felé, majd egy óriásit húzott be Dannek. A srác döbbenten hőkölt hátra. Először fel sem fogta, hogy valaki megütötte, majd az arcához nyúlt és észrevette, hogy ömlik a szájából a vér. Ordítva ment Niall felé, aki kivédte a támadást, és meg egyet behúzott neki. A második kísérletet már nem sikerült neki kikerülnie, és Dan gyomron vágta Niallt. Szerencsére nem esett nagy baja, viszont akkorát bevert Dannek, hogy a srác összeesett és elvesztette az eszméletét. Niall ráült, és elkezdte ütni, de akkor kiugrottam a kocsiból és megfogtam a karját. Iszonyatosan nagy indulat volt benne. A szeme sötétkékre váltott, és szerintem egy pillanatig azt sem tudta, hogy hol van. Megpróbáltam visszafogni, de újra Dan felé fordult. Nem tudtam mit csináljak, így eszembe jutott az első dolog, amit akkor gondoltam. Minden erőmet összeszedve leszedtem Danről, és nekilöktem a kocsinak. Mélyen a szemébe néztem, majd kezem végigsimítottam az arcán. Ajkam lassan közelített az övéhez, végül egy puszit nyomtam a szája sarkába. Felnyögött, és a kezét rátette a derekamra. Akarom.. – mondtam magamban, majd megcsókoltam. Egész testemben remegtem. Niall fordított a helyzetünkön, és felrakott a kocsira. Karommal körülfogtam a nyakát, és beletúrtam a hajába. Végül levegő hiányában váltunk el egymástól. Gyönyörű szemei újra tengerkékek lettek, én pedig döbbenten fogtam fel, hogy mit csináltam. Hosszú pillanatig néztük egymást, majd észbe kaptam.

- Ne haragudj.. – suttogtam.

- Ja.. se-semmi.. semmi.. – dadogott mint egy meghökkent kisgyerek. Elengedtük egymást, majd én Eleanorra néztem. A lány teljesen lefagyva nézett minket. Niall megnézte, hogy mi van Dannel, végül úgy döntött, hogy inkább elmegyünk. Úgyse fog emlékezni semmire ha felébred. Beszálltunk a kocsiba, és elindultunk. Útközben senki nem szólt. Kicsit furán éreztem magam a történtek miatt.

Louis szemszöge

- Hol vannak már?? – álltam fel a kanapéról.

- Nyugi Louis.. mindjárt itt lesznek. – nyugtatott Liam. – Niall azt írta az előbb, hogy már úton vannak.

- Oké.. értem én, de nagyon remélem, ha semmi baja nem esett.

- Mi van Lou? Olyan furcsa vagy.. – szólalt meg hirtelen Perrie, aki Zayn intelme ellenére lejött hozzánk.

- Semmi.. hagyjuk.

- Na nem.. Napok óta furán viselkedsz. Történt valami? – kérdezte Liam. Hirtelen beugrott egy kép a fejemben Christieről, ahogy a nyakláncát fogja. A húgom.. és kitudja, hogy mi van most vele.. féltem, de Niallön kívül senki nem tudja, hogy ki ő nekem. Mindenki némán nézett engem, mire összeszedtem magam, és szembe néztem velük.

Harryék (aki közben hazajött Rachellel) a kanapén ülve bámultak rám, én pedig velük szemben álltam. Nagy levegőt vettem, és belekezdtem.

-Szóval.. tudjátok, hogy nekem régen volt egy húgom. De elrabolták tőlünk. És.. volt neki egy aranylánca. Amit megtaláltam.. – kezdtem.

- Úristen.. – döbbent le Perrie. – És hol találtad meg?

- Ez az.. Ő talált meg engem. Christie.. Christie a kishúgom.

- Tessék?? – szólalt meg egy hang a hátam mögött. Azonnal megpördültem a tengelyem körül és egy kék szempár nézett vissza rám. Christie…

Folytatásról..

sziasztok.. kicsit szomorú vagyok. olvassátok a blogom, de szinte semmi visszajelzést nem kapok. Látom, hogy minden nap látogatjátok az oldalt, mégsem írtok. kérdés.: van így értelme folytatni? kérlek titeket, hogy kommenteljetek, mert elég rossz úgy írni a történtet, ha közben azt hiszem, hogy senki nem olvassa. szóval.. ha az előző részhez nem érkezik legalább 4-5 komi, akkor törlöm a blogot, mert felesleges az időmet húzni, ha nem olvassák. köszönöm.

2/4. rész - A lány..

sziasztok:) itt az új rész :D remélem mindenkinek tetszeni fog :D <33 4

 komi és folytatom :D

Tényleg jól esett, ráadásul így még közelebb lehettem hozzá. Nem tudom mi lenne velem nélküle. Egyszerűen szeretem!

*Harry szemszöge

- Nem telik le úgy nap, hogy ne gondolnék rád. – törtem meg a csendet.

- Harry.. kérlek.. – kezdte, majd felállt.

- Nem Rachel. Túl sokáig vártam már.. – álltam fel én is. – Azt hiszed nekem könnyű volt? Elhagytál, mikor a legnagyobb szükségem lett volna Rád. Egy levél?? Ennyit értem neked?? Jó, hogy nem mentél el szó nélkül. Képzeld, hogy nekem mennyire szar volt.. Napokig nem szóltam senkihez! Mert annyira szeretlek, hogy már szinte beleőrültem. – kiabáltam vele. Ő csak megrökönyödve állt előttem. Elfordítottam a fejem, mert nem bírtam tovább a szemeibe nézni. Már készültem, hogy inkább elmegyek, de akkor közelebb jött hozzám.

- Hidd el, hogy nem akartalak bántani. Csak.. olyan nehéz volt.. Hallgatni a folytonos megaláztatásokat, és hogy nem tudtam végigmenni az utcán anélkül, hogy ne mondanák nekem, hogy tűnjek el az életedből.

- De végül is elmentél.. Elmentél és egy darab papírt hagytál magad után. Ennyit értem neked? – kérdeztem végül.

- Nem.. – suttogta. – Sokkal többet jelentesz.. Ezért kell elmennem újra. – mondta, majd hátat fordított nekem, de én elkaptam a karját, magamhoz szorítottam és egy fának löktem. Olyan közel voltam hozzá, hogy szinte hallottam szívverését. – Harry .. kérlek.

- Nem.. nem hagylak elmenni. Szeretlek! Nem érted? – mondtam halkan. Mélyen a szemébe néztem, majd egyre közelebb hajoltam hozzá. Egy kicsi hiányzott, de ő kitért előle, és kiszabadult a szorításomból. Felém fordult, eltűrte szemébe lógó szőke tincsét, majd pár másodperc után megszólalt.

- És szerinted mi történne, ha újra veled lennék? Megint minden olyan lenne, mint régen. Én szenvedek, a rajongóik bántanak.. – kezdte, de közbeszóltam.

- De most nem az a lényeg, hogy a rajongóim mit akarnak, hanem hogy te mit akarsz! És én tudom, hogy te engem akarsz. Ahogy én téged! – Rachel nem szólt semmit. Egy darabig csak a földet nézte, majd mikor már azt hittem elfut, felemelte a fejét és rám nézett.

- Szeretlek Harry Styles! – közölte, miközben egy könnycsepp folyt le az arcán. – Nem az X-faktorból lett híres One Direction tagot, hanem azt, akit azelőtt megismertem. Amióta először megláttalak gimiben. És tudod mit? Nem érdekel más.. igen! Akarlak. És ezen senki nem változtathat! – mondta, majd elindult felém, én pedig ugyanígy tettem. Szorosan átöleltem, majd megcsókoltam. Úgy, ahogy még soha. Egy hihetetlen érzés fogott el. Soha nem éreztem még ilyet. Olyan fura.. mintha repülnék.. Felemeltem Rachelt, ő meg átfogta a lábával a derekam. Egy ideig bírtam, aztán elestünk. Mindketten nevetni kezdtünk, majd folytattuk tovább a csókcsatát. Életem egyik legszebb napja.

*Christie szemszöge

Niall elaludt. Nem akartam zavarni, úgyhogy gyorsan kimentem a szobából. Mindenki elment valahova, kivéve Zaynéket és minket. Kicsit unatkoztam. Fél óra alatt azt is megállapítottam, hogy a TV-ben sem ment semmi érdekes, így kinyomtam. Az idő egyre szebb volt. Nem szeretem azt a fullasztó meleget, ami délután volt, de azt sem ami Londonban van. Így estefele szerintem ez a legalkalmasabb a sétára. Felmentem a szobába, felvettem valami kényelmes ruhát, írtam Niallnek egy levelet, hogy elmegyek, majd fogtam magam és kiléptem a házból. Egy táskát azért vittem magammal, hátha szükség lesz rá.. Telefon, pénz, papírok..

Már lassan fél órája sétáltam, de olyan volt, mintha az agyam nem akarna tisztulni. Valamin mindig gondolkodtam. Mindenen.. az életemen.. Louis.. Niall. Miért olyan bonyolult minden? Annyira elmondanám neki, hogy mit érzek! Csak az az ostoba emberi tulajdonság.. félelem. Jobb lenne nélküle. Szeretem. De mégis hogy mondjam el neki? Niall.. szóval.. mit szólnál, ha azt mondanám, hogy szeretlek?! vagy.. Héé Niall! Szeretlek! Ááá.. egyik sem az igazi. Sosem voltam a szavak embere. Emlékszem a kezdetekre. Amikor megmentette az életem. Soha nem fogom tudni meghálálni neki.

Már sötét volt, és kezdtem olyan helyre tévedni, ami már nem ismerős, így inkább visszafordultam. Már félúton járhattam, amikor egy sikátorhoz értem, és kiabálást hallottam. Megijedtem, de attól függetlenül a hang felé vettem az irányt.

-Eressz el nem érted?? Hagyj már békén! – kiabálta egy lány.

- Nem.. te hozzám tartozol. – ordított a vele szemben álló srác. Alig állt a lábán, teljesen részeg volt.

- Nem igaz! Hányszor akarsz még megcsalni, mi? Így nem fog működni! Most is részeg vagy. Engedj el Dan. Ez fáj..

- Hallgass meg! Szeretlek. – mondta a srác, majd magához szorította a lányt, aki próbált ellenállni, de nem sok sikerrel. Nem vagyok valami erős lány, de azért ezt mégsem hagyhattam. Amíg ezen gondolkodtam, a srác egy hatalmas pofont adott a lánynak. Nem bírtam tovább.

- Már ne is haragudj, de mit képzelsz magadról? – futottam oda, és a lány hátára tettem a kezem. A srác értetlenül nézett rám, majd elröhögte magát.

- Ne szólj bele kis csitri! Semmi közöd hozzá. Húzz innen. – üvöltötte imbolyogva.

- Nem megyek sehova. Nem bánthatsz egy lányt.. milyen ember vagy te?

- Olyan, aki neked is behúz, ha nem tűnsz el most azonnal! Szeretnék beszélni a barátnőmmel.

- Nincs miről beszélnünk. – állt fel a lány. – Soha többé nem akarlak látni, miért nem érted meg?

- Mi össze tartozunk kicsim! – erősködött a pasi. Én a lány elé álltam.

- Nem hallod mit mondott? Nem akar többet látni. – mondtam, de akkor a srác megemelte a kezét.

- Kuss ribanc! – üvöltött, és lecsapott. Éles fájdalmat éreztem az arcomon, majd térdre estem.

- Dan! – ordított a lány. – Hagyd békén!

- Fogd be.. hülye picsa. Minek szólt bele? Na gyere.. menjünk haza. Megbeszéljük.

- Nem.. – ellenkezett a lány, de akkor a srác megmarkolta a haját és elkezdte ráncigálni. A lány kiabálni kezdett. A szemem sarkából megláttam egy kuka tetejét. Megfogtam, felálltam, és amilyen erősen csak tudtam fejbe csaptam vele a srácot. A lány egy pillanatig csak állt, majd odajött hozzám és megölelt.

- Tűnjünk el innen. – mondta, kézen ragadott és elkezdtünk futni. Egy helyi kávézóig meg sem álltunk, majd bementünk oda. A lány rendelt két forrócsokit meg palacsintát. Mikor már mindketten megnyugodtunk, megszólaltam.

- Ki volt ez? – kérdeztem.

- Dan.. a volt barátom. Másfél évig jártunk. Először nagyon jó volt minden.. szerettem. Aztán kb 2 hónapja megváltozott. Sokat iszik, és… sokszor megvert. – hajtotta le a fejét. – Két hete szakítottam vele, de ő 4 napja megjelent a lakásomban, hogy vissza akar kapni. ÉS hogy leszokott az ivásról. Eljöttünk ide Californiába, hogy kibéküljünk, és kicsit nyugtunk legyen, de úgy tűnik mégsem szokott le. Egy buliba készültünk ma este, de részegen állított be hozzám, és elkezdett ütni. Sikerült kiszabadulni a lakásból, de jött utánam és abban a sikátorban ért utol. Istenem ha te nem jössz.. Nem tudom mit tett volna velem.. Köszönöm. – mosolygott hálásan.

- Semmiség. Te is biztos megtetted volna másért. – mondtam. – Szóval akkor nem idevalósi vagy?

- Nem, de holnapután már megyek is haza. Londonban élek. Te?

- Én is londoni vagyok.. – csodálkoztam.

- Naa.. az tök jó J - mosolygott. – És mit keresel itt?

- A barátaimmal jöttem pár napra. És történetesen mi is holnapután megyünk vissza.

- Micsoda véletlen. Akkor majd találkozhatnánk valamikor..

- Persze. J - mondtam, majd kihozták a palacsintát. Miközben jókat nevettünk, és beszélgettünk. Mikor végeztünk, a lány fizetett és elindultunk.

- Öhm.. figyelj. Tudom, hogy te most nem szívesen mész haza, ezért mi lenne, ha nálunk aludnál? Fölös szoba sajnos nincs, de majd megkérem a szobatársam, hogy aludjon a többi fiúval és akkor jöhetnél..

- Jaj.. nagyon rendes vagy. Tényleg nem szívesen lennék most egyedül.

- Oké.. akkor menjünk. – mosolyogtam. – Jaj még be sem mutatkoztam. Christina vagyok, de hívj Christienek. – mosolyogtam.

- Én Eleanor vagyok. Eleanor Calder.