2/4. rész - A lány..

sziasztok:) itt az új rész :D remélem mindenkinek tetszeni fog :D <33 4

 komi és folytatom :D

Tényleg jól esett, ráadásul így még közelebb lehettem hozzá. Nem tudom mi lenne velem nélküle. Egyszerűen szeretem!

*Harry szemszöge

- Nem telik le úgy nap, hogy ne gondolnék rád. – törtem meg a csendet.

- Harry.. kérlek.. – kezdte, majd felállt.

- Nem Rachel. Túl sokáig vártam már.. – álltam fel én is. – Azt hiszed nekem könnyű volt? Elhagytál, mikor a legnagyobb szükségem lett volna Rád. Egy levél?? Ennyit értem neked?? Jó, hogy nem mentél el szó nélkül. Képzeld, hogy nekem mennyire szar volt.. Napokig nem szóltam senkihez! Mert annyira szeretlek, hogy már szinte beleőrültem. – kiabáltam vele. Ő csak megrökönyödve állt előttem. Elfordítottam a fejem, mert nem bírtam tovább a szemeibe nézni. Már készültem, hogy inkább elmegyek, de akkor közelebb jött hozzám.

- Hidd el, hogy nem akartalak bántani. Csak.. olyan nehéz volt.. Hallgatni a folytonos megaláztatásokat, és hogy nem tudtam végigmenni az utcán anélkül, hogy ne mondanák nekem, hogy tűnjek el az életedből.

- De végül is elmentél.. Elmentél és egy darab papírt hagytál magad után. Ennyit értem neked? – kérdeztem végül.

- Nem.. – suttogta. – Sokkal többet jelentesz.. Ezért kell elmennem újra. – mondta, majd hátat fordított nekem, de én elkaptam a karját, magamhoz szorítottam és egy fának löktem. Olyan közel voltam hozzá, hogy szinte hallottam szívverését. – Harry .. kérlek.

- Nem.. nem hagylak elmenni. Szeretlek! Nem érted? – mondtam halkan. Mélyen a szemébe néztem, majd egyre közelebb hajoltam hozzá. Egy kicsi hiányzott, de ő kitért előle, és kiszabadult a szorításomból. Felém fordult, eltűrte szemébe lógó szőke tincsét, majd pár másodperc után megszólalt.

- És szerinted mi történne, ha újra veled lennék? Megint minden olyan lenne, mint régen. Én szenvedek, a rajongóik bántanak.. – kezdte, de közbeszóltam.

- De most nem az a lényeg, hogy a rajongóim mit akarnak, hanem hogy te mit akarsz! És én tudom, hogy te engem akarsz. Ahogy én téged! – Rachel nem szólt semmit. Egy darabig csak a földet nézte, majd mikor már azt hittem elfut, felemelte a fejét és rám nézett.

- Szeretlek Harry Styles! – közölte, miközben egy könnycsepp folyt le az arcán. – Nem az X-faktorból lett híres One Direction tagot, hanem azt, akit azelőtt megismertem. Amióta először megláttalak gimiben. És tudod mit? Nem érdekel más.. igen! Akarlak. És ezen senki nem változtathat! – mondta, majd elindult felém, én pedig ugyanígy tettem. Szorosan átöleltem, majd megcsókoltam. Úgy, ahogy még soha. Egy hihetetlen érzés fogott el. Soha nem éreztem még ilyet. Olyan fura.. mintha repülnék.. Felemeltem Rachelt, ő meg átfogta a lábával a derekam. Egy ideig bírtam, aztán elestünk. Mindketten nevetni kezdtünk, majd folytattuk tovább a csókcsatát. Életem egyik legszebb napja.

*Christie szemszöge

Niall elaludt. Nem akartam zavarni, úgyhogy gyorsan kimentem a szobából. Mindenki elment valahova, kivéve Zaynéket és minket. Kicsit unatkoztam. Fél óra alatt azt is megállapítottam, hogy a TV-ben sem ment semmi érdekes, így kinyomtam. Az idő egyre szebb volt. Nem szeretem azt a fullasztó meleget, ami délután volt, de azt sem ami Londonban van. Így estefele szerintem ez a legalkalmasabb a sétára. Felmentem a szobába, felvettem valami kényelmes ruhát, írtam Niallnek egy levelet, hogy elmegyek, majd fogtam magam és kiléptem a házból. Egy táskát azért vittem magammal, hátha szükség lesz rá.. Telefon, pénz, papírok..

Már lassan fél órája sétáltam, de olyan volt, mintha az agyam nem akarna tisztulni. Valamin mindig gondolkodtam. Mindenen.. az életemen.. Louis.. Niall. Miért olyan bonyolult minden? Annyira elmondanám neki, hogy mit érzek! Csak az az ostoba emberi tulajdonság.. félelem. Jobb lenne nélküle. Szeretem. De mégis hogy mondjam el neki? Niall.. szóval.. mit szólnál, ha azt mondanám, hogy szeretlek?! vagy.. Héé Niall! Szeretlek! Ááá.. egyik sem az igazi. Sosem voltam a szavak embere. Emlékszem a kezdetekre. Amikor megmentette az életem. Soha nem fogom tudni meghálálni neki.

Már sötét volt, és kezdtem olyan helyre tévedni, ami már nem ismerős, így inkább visszafordultam. Már félúton járhattam, amikor egy sikátorhoz értem, és kiabálást hallottam. Megijedtem, de attól függetlenül a hang felé vettem az irányt.

-Eressz el nem érted?? Hagyj már békén! – kiabálta egy lány.

- Nem.. te hozzám tartozol. – ordított a vele szemben álló srác. Alig állt a lábán, teljesen részeg volt.

- Nem igaz! Hányszor akarsz még megcsalni, mi? Így nem fog működni! Most is részeg vagy. Engedj el Dan. Ez fáj..

- Hallgass meg! Szeretlek. – mondta a srác, majd magához szorította a lányt, aki próbált ellenállni, de nem sok sikerrel. Nem vagyok valami erős lány, de azért ezt mégsem hagyhattam. Amíg ezen gondolkodtam, a srác egy hatalmas pofont adott a lánynak. Nem bírtam tovább.

- Már ne is haragudj, de mit képzelsz magadról? – futottam oda, és a lány hátára tettem a kezem. A srác értetlenül nézett rám, majd elröhögte magát.

- Ne szólj bele kis csitri! Semmi közöd hozzá. Húzz innen. – üvöltötte imbolyogva.

- Nem megyek sehova. Nem bánthatsz egy lányt.. milyen ember vagy te?

- Olyan, aki neked is behúz, ha nem tűnsz el most azonnal! Szeretnék beszélni a barátnőmmel.

- Nincs miről beszélnünk. – állt fel a lány. – Soha többé nem akarlak látni, miért nem érted meg?

- Mi össze tartozunk kicsim! – erősködött a pasi. Én a lány elé álltam.

- Nem hallod mit mondott? Nem akar többet látni. – mondtam, de akkor a srác megemelte a kezét.

- Kuss ribanc! – üvöltött, és lecsapott. Éles fájdalmat éreztem az arcomon, majd térdre estem.

- Dan! – ordított a lány. – Hagyd békén!

- Fogd be.. hülye picsa. Minek szólt bele? Na gyere.. menjünk haza. Megbeszéljük.

- Nem.. – ellenkezett a lány, de akkor a srác megmarkolta a haját és elkezdte ráncigálni. A lány kiabálni kezdett. A szemem sarkából megláttam egy kuka tetejét. Megfogtam, felálltam, és amilyen erősen csak tudtam fejbe csaptam vele a srácot. A lány egy pillanatig csak állt, majd odajött hozzám és megölelt.

- Tűnjünk el innen. – mondta, kézen ragadott és elkezdtünk futni. Egy helyi kávézóig meg sem álltunk, majd bementünk oda. A lány rendelt két forrócsokit meg palacsintát. Mikor már mindketten megnyugodtunk, megszólaltam.

- Ki volt ez? – kérdeztem.

- Dan.. a volt barátom. Másfél évig jártunk. Először nagyon jó volt minden.. szerettem. Aztán kb 2 hónapja megváltozott. Sokat iszik, és… sokszor megvert. – hajtotta le a fejét. – Két hete szakítottam vele, de ő 4 napja megjelent a lakásomban, hogy vissza akar kapni. ÉS hogy leszokott az ivásról. Eljöttünk ide Californiába, hogy kibéküljünk, és kicsit nyugtunk legyen, de úgy tűnik mégsem szokott le. Egy buliba készültünk ma este, de részegen állított be hozzám, és elkezdett ütni. Sikerült kiszabadulni a lakásból, de jött utánam és abban a sikátorban ért utol. Istenem ha te nem jössz.. Nem tudom mit tett volna velem.. Köszönöm. – mosolygott hálásan.

- Semmiség. Te is biztos megtetted volna másért. – mondtam. – Szóval akkor nem idevalósi vagy?

- Nem, de holnapután már megyek is haza. Londonban élek. Te?

- Én is londoni vagyok.. – csodálkoztam.

- Naa.. az tök jó J - mosolygott. – És mit keresel itt?

- A barátaimmal jöttem pár napra. És történetesen mi is holnapután megyünk vissza.

- Micsoda véletlen. Akkor majd találkozhatnánk valamikor..

- Persze. J - mondtam, majd kihozták a palacsintát. Miközben jókat nevettünk, és beszélgettünk. Mikor végeztünk, a lány fizetett és elindultunk.

- Öhm.. figyelj. Tudom, hogy te most nem szívesen mész haza, ezért mi lenne, ha nálunk aludnál? Fölös szoba sajnos nincs, de majd megkérem a szobatársam, hogy aludjon a többi fiúval és akkor jöhetnél..

- Jaj.. nagyon rendes vagy. Tényleg nem szívesen lennék most egyedül.

- Oké.. akkor menjünk. – mosolyogtam. – Jaj még be sem mutatkoztam. Christina vagyok, de hívj Christienek. – mosolyogtam.

- Én Eleanor vagyok. Eleanor Calder.