2. rész - Kezdet

hello mindenkinek! el sem tudjátok képzelni, hogy mennyire jól esik a kritika amit kapok:D nagyon aranyosak vagytok.. *-* ezért akkor itt a 2. rész :DD <3 komizzatok :D (5 komi és folytatom)

Megsimogatta az arcom, majd aggódva megszólalt. – Minden rendben, nyugi.. – hangja most már nyugtató volt és kedves. Egyik karját a térdhajlatomhoz, másikat pedig a hátamhoz tette, és felemelt. Kinyitotta a kocsija hátsó ajtaját és befektetett. Becsukta az ajtót, majd beült a kormányhoz. Elindította a kocsit és elindult. Az arcát még mindig nem láttam, de a hangját felismertem, amitől biztonságban éreztem magam. Testem ellazult, s minden elsötétült körülöttem.

***

Mikor kinyitottam a szemem már világos volt. Egy szobában ébredtem, egy puha ágyon. Még soha nem aludtam ágyban. Tudom, ez furán hangzik, de Rose néni nagyon szegény volt és örültem, hogy befogadott amikor 1 éves voltam. Soha nem volt semmim, csak a szeretet, amit tőle és George atyától kaptam. Nagyon hiányoznak.. Felültem és jobban körbenéztem. Egy nagy szobában voltam, a falak nyugtató világoskék színűek. Jobb oldalon egy éjjeli szekrény, mellette egy hatalmas egész alakos tükör. Balra volt az ablak, az alatt pedig egy fiókos asztal. Az asztalon egy gép és hangfalak voltak. A szobában 2 ajtót találtam. Az  egyik velem szemben volt, a másik tőlem balra az éjjeli szekrényes oldalon. A velem szemben lévő ajtótól jobbra egy polcos üvegszekrény volt. A másik ajtó mellett pedig egy nagy, fekete szekrény. Fogalmam sincs, hogy mit keresek itt. Visszafeküdtem az agyon, és becsuktam a szemem. A fejem rettenetesen fájt, a szám égett, és a hasam sem volt jól. Eszembe jutott, mi történt tegnap este. Észrevettem, hogy csak egy szál fehér póló volt rajtam. Fogalmam sincs hogy került rám, de mivel ugyanolyan piszkos vagyok mint tegnap, és a fehérneműm is a tegnapi, így nyugodtan állapítottam meg, hogy semmi olya nem történt, amitől félek. Hirtelen kinyílt az ajtó én pedig ijedten ültem fel az ágyon. Nyakig magamra húztam a takarót. A srác jött be az ajtón, aki tegnap megmentette az életem.. kétszer is. Először az autó elől rántott el, utána pedig a 3 sráctól mentett meg.

-Jó reggelt! – mosolygott széles vigyorral. – Hogy érzed magad?

- Mindenem fáj.. – szólaltam meg halkan. Nagyon szégyenlős vagyok, nem mertem beszélni. Annyi szörnyűségen mentem már keresztül az életben, hogy félek bárkihez is hozzászólni.

- Oké, figyelj. – mondta látva félelmem. – Vettem neked pár darab ruhát, ott vannak a szekrényben. Az asztali fiókokban találod a fehérneműket, zoknit stb.. A szekrény melletti ajtó egy fürdő. Fürödj le, öltözz át és utána gyere le a konyhába. Addig én megcsinálom a reggelit és kapsz gyógyszert is a fájdalmadra. Oké? – mosolygott, majd elindult kifelé.

- Várj.. – szóltam utána. – Miért vagy velem ilyen kedves?

- Mert.. megérdemled. – mondta őszintén.

- É-én.. köszönöm. – suttogtam alig hallhatóan.

- Nem kell megköszönnöd. – mosolygott, majd kiment.

- Nem értem a kedvességét. Odamentem az asztalhoz, kivettem egy fekete fehérneműt egy fekete zoknival, majd bementem a fürdőbe. A fürdőszoba nem volt kicsi, de nagy se. Bal oldalon volt egy tükör, mellette pedig egy polc. A bal oldali sarokban egy mosógép, az mellett pedig egy nagy kád. Vagyis inkább jachuzzi.. vagy minek nevezik. Jobb oldalon volt egy szennyes kosár, ami mellett pedig egy zuhanyzó. A polc alatt volt egy kisebb szekrény, abban találtam törülközőt. Levetkőztem, majd beálltam a zuhanyzóba. A forró víz átjárta a testem, amely tele volt zúzódásokkal, és hegekkel a tegnap este miatt. Megmostam a hajam, és a testem, majd becsavartam magam a törülközőbe és visszamentem a szobába. Felvettem a fehérneműt, és elkezdtem ruhát keresni magamnak. Egy szál fehérneműben mászkáltam a szobában, mert kulcsra zártam az ajtót, így nem féltem, hogy benyit a srác. Kinyitottam a fekete szekrényt, ami tele volt mindenféle-színű ruhával. Kiválasztottam egy fekete nadrágot egy piros lenge pólóval, majd magamra húztam a zoknit és belenéztem a tükörbe. Hosszú, sötétbarna hajam hullámosan omlott vállaimra. Az arcom tele volt kék és zöld foltokkal, amik ’gyönyörűen’ kiemelik tengerkék szemem, a szám pedig felrepedt.

- Remek.. – szörnyülködtem. A tükör előtt állva nézegettem magam, s a kezembe fogtam a nyakamban lógó láncot. Amikor Rose néni 18 éve megtalált egy kukában, mindössze csak ennyi maradt az igazi szüleimtől.. egy arany nyaklánc. Két betű van rajt.. gondolom a monogramom. Éjjel-nappal rajtam van, soha nem veszem le, nem tudom, hogy miért. Azt sem tudom, hogy a szüleim hogy voltak képesek ezt tenni velem. Felvettem egy mamuszkát, majd lementem a konyhába. A lakás nem volt nagy. Kétemeletes, mindössze 2 szobával. Mindkettő a felső emeleten volt. A lépcsőn leérve volt a nappali. A közepén egy piros kanapé, előtte egy TV-vel, az mögött pedig egy konyha. Nem volt fallal elválasztva, a konyha olyan, mint egy bárpult. A srác ott állt háttal nekem. Halkan odasétáltam hozzá, és felültem az egyik székre.

- Szia. – szólaltam meg egészen halkan.

- Szia – mosolygott, mikor észrevett. A lakást palacsinta illat járta át. Imádom a palacsintát, bár nagyon rég ettem. Amikor Rose néni még élt.

- Kérsz palacsintát? – kérdezte a srác – Miket beszélek persze, hogy kérsz. – mondta, majd elém tett egy tányért, és egy poharat. Öntött nekem narancslét, tett a tányéromba egy tucat palacsintát, majd ugyanígy tett magának is és leült velem szemben.

- Jajj.. ne haragudj, de még be sem mutatkoztam. Niall a nevem. Niall Horan. – mosolygott a szőke srác.

- C-Christie vagyok. – mondtam halkan.

- Milyen Christie?

- Csak.. Christie.. igazából.. nem tudom.

- Hogy érted, hogy nem tudod?

- Ne haragudj, de ezt nem szeretném részletezni.

- Rendben.. ahogy akarod.

Csendben végeztem a reggelivel, majd felálltam.

-É-én.. köszönöm amit értem tettél, de most mennem kell.

- Hova? – állt fel ő is.

- Hát.. izé.. el.

- Nézd, Christie.. tudom, hogy nem ismerjük egymást igazán, de nem tudsz hova menni, ezt te is tudod. Szeretném, ha itt maradnál velem.

- De miért? Miért akarod, hogy nálad éljek, amikor nem is ismersz? Nézz rám! Egy hontalan senki vagyok. A szüleim elhagytak, még a vezetéknevem sem tudom. Miért mentettél meg, és miért hoztál el a lakásodba? Nem értem..

- Azért.. mert különleges vagy. Mert nem ezt az életet érdemled.. legyünk barátok, és lakj itt velem. Én se szeretek egyedül élni, egy barát pedig mindenkinek jól jön..

- Nem.. nem lehet. – a szavai teljesen letaglóztak. Lakjak itt vele? Ezen a srácon látszik, hogy gazdag. Miért akar befogadni egy ilyen senkit, mint én?.. Még mindig nem értem.

1. rész - Az ismeretlen

Sziasztok! Meghoztam az első részt! Ha tetszik, akkor komizzatok, és 5 komi után hozom a kövi részt! ;)

-Nincs munka, tűnj innen! – kiáltott rám a bolt vezetője, majd szinte kilökött az üzletből. A mai nap ez mar a. 4. visszautasítás volt. Egész nap munkát keresek, de mindenhol csak rám ordítanak és kitessékelnek. Ennek oka gondolom az, hogy a ruhám mocskos, szakadt és én se vagyok valami tiszta. Nem tudok mit tenni, ez az egyetlen ruhám.

Szomorúan ballagtam hazafele, belemélyedve gondolataimba. Már késő délután volt, az idő kezdett hűvösödni így október közepén, s az ég is sötétedett. Már 2 éve annak, hogy Rose néni meghalt, s később George atya is követte. Ők ketten neveltek fel engem. Egy éves voltam, amikor Rose néni rám talált egy kukában. Úgy látszik, az igazi szüleimnek nem kellettem. George atya pedig a helyi templom papja volt. 5 éves korom óta tanított engem minden áldott nap. Vágytam a tudásra mindennél jobban, és amit tudtam, azt meg is tanultam tőle. A baj csupán annyi, hogy ezt a tudást nem tudom felmutatni papíron, így nem fogadnak el sehol. 19 éves vagyok, és még mindig nem találtam rendes állást. Még az is rátesz, hogy hogyha belépek egy üzletbe már nem is érdekli senkit az, hogy mit tudok. Elítélnek a szakadt, mocskos ruháim miatt, amit nem csodálok. Nincs semmim.. Egy koszos ’lyukban’ élek Londonban. George atya halála után pedig megszűnt az emberek létszáma, akikkel beszélni szoktam. Nehezen nyílok meg bárki előtt, így nem barátkoztam senkivel.

Egy zebrán mentem át, mikor egy fényt pillantottam meg. Egy autó közeledett felém őrült tempóban. Éreztetek már olyat, hogy egy pillanatban mozdulni sem tudsz félelmedben? Na én pontosan ezt éreztem abban a pillanatban. A lábaim teljesen ledermedtek, amikor hirtelen egy erős kéz ragadott meg, és ellökött az autó elől. Esés közben a srác rám esett, de azonnal le is szállt rólam, majd felült és megszólalt.

-Jól vagy? Nincs semmi baj? – kérdezte a megmentőm.

- J-jól vagyok.. köszönöm. – dadogtam, s felálltam. A srác követte mozdulatomat, és így jobban meg tudtam őt nézni. Szőke tincsei a homlokához simultak, kék szeme pedig csillogott, miközben engem nézett.

- Miért mentette meg azt a nyomorultat? Jobb lett volna neki a pokolban szenvedni, nem itt szennyezni a levegőt. – kiáltotta egy járó-kelő, aki látta a majdnem balesetet.

- Hogy mondhat ilyet?? Húzzon a francba és tűnjön innen, vagy nagyon megbánja, amit az előbb mondott. – üvöltötte dühösen a srác.

- Hagyd.. é-én most.. jobb ha megyek. – suttogtam, majd elfutottam.

- Ne.. várj! – kiáltott utánam, de addigra én már messze jártam. Megszoktam, hogy az emberek állandóan beszólnak nekem, a bátrabbak le is köpnek. Bánt, hogy ezt csinálják, mert nem ártottam nekik,de ilyen az élet.

Pár perccel később lassítottam a tempón, és sétálni kezdtem. Teljesen besötétedett, s nem vettem észre, hogy egy sötét utcába értem. Próbáltam egy ismerős utat találni, de teljesen eltévedtem. Az utcában megpillantottam egy részeg csapatot, és próbáltam észrevétlenül elmenni egy másik irányba, de nem sikerült.

-Hey, cica.. – kiáltott egy srác, s közeledtek felém. Hárman voltak, mind 20 év körüli részeg pasas.

- Várj már egy kicsit.. – kiáltott a másik, amikor sietősre vettem lépteimet. – Nem hallod?

Elkezdtem futni, de hamar utolértek. Az egyik visszarántott és teljes erővel nekicsapott a falnak.

-Fuu.. de undorító vagy! . röhögött a harmadik, es arcon csapott, minek hatására felszakadt a szám.

- Na mi van, elvitte a cica a nyelved?? – kérdezte az egyik, s gyomrom vágott, mire összeestem.

- Kérlek.. – nyögtem, de akkor az egyik állon rúgott.

- Kussolj! – üvöltötte, majd mind a hárman egyszerre kezdtek el verni. Arcon, gyomron ütöttek, rúgtak és téptek. Már alig voltam eszméletemnél, amikor egy pillanatra megálltak, és felnéztek. Egy autó állt meg előttük és egy alak szállt ki belőle. Felém nézett, majd a srácokra.

- Mit műveltek? – kérdezte dühvel a hangjában.

- Mi közöd hozzá? Ez egy nyomorult kis senki. Gyere, csatlakozz hozzánk. – röhögött az egyik, mire az alak egy hatalmasat bokszolt a srác arcába.

- Mi a szar..? – lepődött meg a másik, és megindult az alak felé. – Megdöglesz!! – kiáltotta, de ő is kapott egyet, mire összeesett és nem mozdult. Akkor az alak a harmadikra nézett.

- Vidd a haverjaid és tűnj innen, különben úgy szétverem mindhármotokat, hogy azt is elfelejtitek, hogy mi a nevetek. – hangja rideg, félelmetes, de egyben nyugodt volt. – MOST!

- Oké, megyünk. – mondta remegve, majd megfogta két barátját, és elfutottak. Az alak odajött hozzám és leguggolt.