2. rész - Kezdet

hello mindenkinek! el sem tudjátok képzelni, hogy mennyire jól esik a kritika amit kapok:D nagyon aranyosak vagytok.. *-* ezért akkor itt a 2. rész :DD <3 komizzatok :D (5 komi és folytatom)

Megsimogatta az arcom, majd aggódva megszólalt. – Minden rendben, nyugi.. – hangja most már nyugtató volt és kedves. Egyik karját a térdhajlatomhoz, másikat pedig a hátamhoz tette, és felemelt. Kinyitotta a kocsija hátsó ajtaját és befektetett. Becsukta az ajtót, majd beült a kormányhoz. Elindította a kocsit és elindult. Az arcát még mindig nem láttam, de a hangját felismertem, amitől biztonságban éreztem magam. Testem ellazult, s minden elsötétült körülöttem.

***

Mikor kinyitottam a szemem már világos volt. Egy szobában ébredtem, egy puha ágyon. Még soha nem aludtam ágyban. Tudom, ez furán hangzik, de Rose néni nagyon szegény volt és örültem, hogy befogadott amikor 1 éves voltam. Soha nem volt semmim, csak a szeretet, amit tőle és George atyától kaptam. Nagyon hiányoznak.. Felültem és jobban körbenéztem. Egy nagy szobában voltam, a falak nyugtató világoskék színűek. Jobb oldalon egy éjjeli szekrény, mellette egy hatalmas egész alakos tükör. Balra volt az ablak, az alatt pedig egy fiókos asztal. Az asztalon egy gép és hangfalak voltak. A szobában 2 ajtót találtam. Az  egyik velem szemben volt, a másik tőlem balra az éjjeli szekrényes oldalon. A velem szemben lévő ajtótól jobbra egy polcos üvegszekrény volt. A másik ajtó mellett pedig egy nagy, fekete szekrény. Fogalmam sincs, hogy mit keresek itt. Visszafeküdtem az agyon, és becsuktam a szemem. A fejem rettenetesen fájt, a szám égett, és a hasam sem volt jól. Eszembe jutott, mi történt tegnap este. Észrevettem, hogy csak egy szál fehér póló volt rajtam. Fogalmam sincs hogy került rám, de mivel ugyanolyan piszkos vagyok mint tegnap, és a fehérneműm is a tegnapi, így nyugodtan állapítottam meg, hogy semmi olya nem történt, amitől félek. Hirtelen kinyílt az ajtó én pedig ijedten ültem fel az ágyon. Nyakig magamra húztam a takarót. A srác jött be az ajtón, aki tegnap megmentette az életem.. kétszer is. Először az autó elől rántott el, utána pedig a 3 sráctól mentett meg.

-Jó reggelt! – mosolygott széles vigyorral. – Hogy érzed magad?

- Mindenem fáj.. – szólaltam meg halkan. Nagyon szégyenlős vagyok, nem mertem beszélni. Annyi szörnyűségen mentem már keresztül az életben, hogy félek bárkihez is hozzászólni.

- Oké, figyelj. – mondta látva félelmem. – Vettem neked pár darab ruhát, ott vannak a szekrényben. Az asztali fiókokban találod a fehérneműket, zoknit stb.. A szekrény melletti ajtó egy fürdő. Fürödj le, öltözz át és utána gyere le a konyhába. Addig én megcsinálom a reggelit és kapsz gyógyszert is a fájdalmadra. Oké? – mosolygott, majd elindult kifelé.

- Várj.. – szóltam utána. – Miért vagy velem ilyen kedves?

- Mert.. megérdemled. – mondta őszintén.

- É-én.. köszönöm. – suttogtam alig hallhatóan.

- Nem kell megköszönnöd. – mosolygott, majd kiment.

- Nem értem a kedvességét. Odamentem az asztalhoz, kivettem egy fekete fehérneműt egy fekete zoknival, majd bementem a fürdőbe. A fürdőszoba nem volt kicsi, de nagy se. Bal oldalon volt egy tükör, mellette pedig egy polc. A bal oldali sarokban egy mosógép, az mellett pedig egy nagy kád. Vagyis inkább jachuzzi.. vagy minek nevezik. Jobb oldalon volt egy szennyes kosár, ami mellett pedig egy zuhanyzó. A polc alatt volt egy kisebb szekrény, abban találtam törülközőt. Levetkőztem, majd beálltam a zuhanyzóba. A forró víz átjárta a testem, amely tele volt zúzódásokkal, és hegekkel a tegnap este miatt. Megmostam a hajam, és a testem, majd becsavartam magam a törülközőbe és visszamentem a szobába. Felvettem a fehérneműt, és elkezdtem ruhát keresni magamnak. Egy szál fehérneműben mászkáltam a szobában, mert kulcsra zártam az ajtót, így nem féltem, hogy benyit a srác. Kinyitottam a fekete szekrényt, ami tele volt mindenféle-színű ruhával. Kiválasztottam egy fekete nadrágot egy piros lenge pólóval, majd magamra húztam a zoknit és belenéztem a tükörbe. Hosszú, sötétbarna hajam hullámosan omlott vállaimra. Az arcom tele volt kék és zöld foltokkal, amik ’gyönyörűen’ kiemelik tengerkék szemem, a szám pedig felrepedt.

- Remek.. – szörnyülködtem. A tükör előtt állva nézegettem magam, s a kezembe fogtam a nyakamban lógó láncot. Amikor Rose néni 18 éve megtalált egy kukában, mindössze csak ennyi maradt az igazi szüleimtől.. egy arany nyaklánc. Két betű van rajt.. gondolom a monogramom. Éjjel-nappal rajtam van, soha nem veszem le, nem tudom, hogy miért. Azt sem tudom, hogy a szüleim hogy voltak képesek ezt tenni velem. Felvettem egy mamuszkát, majd lementem a konyhába. A lakás nem volt nagy. Kétemeletes, mindössze 2 szobával. Mindkettő a felső emeleten volt. A lépcsőn leérve volt a nappali. A közepén egy piros kanapé, előtte egy TV-vel, az mögött pedig egy konyha. Nem volt fallal elválasztva, a konyha olyan, mint egy bárpult. A srác ott állt háttal nekem. Halkan odasétáltam hozzá, és felültem az egyik székre.

- Szia. – szólaltam meg egészen halkan.

- Szia – mosolygott, mikor észrevett. A lakást palacsinta illat járta át. Imádom a palacsintát, bár nagyon rég ettem. Amikor Rose néni még élt.

- Kérsz palacsintát? – kérdezte a srác – Miket beszélek persze, hogy kérsz. – mondta, majd elém tett egy tányért, és egy poharat. Öntött nekem narancslét, tett a tányéromba egy tucat palacsintát, majd ugyanígy tett magának is és leült velem szemben.

- Jajj.. ne haragudj, de még be sem mutatkoztam. Niall a nevem. Niall Horan. – mosolygott a szőke srác.

- C-Christie vagyok. – mondtam halkan.

- Milyen Christie?

- Csak.. Christie.. igazából.. nem tudom.

- Hogy érted, hogy nem tudod?

- Ne haragudj, de ezt nem szeretném részletezni.

- Rendben.. ahogy akarod.

Csendben végeztem a reggelivel, majd felálltam.

-É-én.. köszönöm amit értem tettél, de most mennem kell.

- Hova? – állt fel ő is.

- Hát.. izé.. el.

- Nézd, Christie.. tudom, hogy nem ismerjük egymást igazán, de nem tudsz hova menni, ezt te is tudod. Szeretném, ha itt maradnál velem.

- De miért? Miért akarod, hogy nálad éljek, amikor nem is ismersz? Nézz rám! Egy hontalan senki vagyok. A szüleim elhagytak, még a vezetéknevem sem tudom. Miért mentettél meg, és miért hoztál el a lakásodba? Nem értem..

- Azért.. mert különleges vagy. Mert nem ezt az életet érdemled.. legyünk barátok, és lakj itt velem. Én se szeretek egyedül élni, egy barát pedig mindenkinek jól jön..

- Nem.. nem lehet. – a szavai teljesen letaglóztak. Lakjak itt vele? Ezen a srácon látszik, hogy gazdag. Miért akar befogadni egy ilyen senkit, mint én?.. Még mindig nem értem.