2/6. - Áramütés és hurrikán.. ajajj.

sziasztok. ne haragudjatok, hogy késtem, de nagyon sok dolgom volt az elmúlt pár napban. egy barátnőm kérésére (Domi) extra hosszú rész.. :D Boldog Újévet! 7 komi és hozom az új részt! :) <33

- Ez az.. Ő talált meg engem. Christie.. Christie a kishúgom.

- Tessék?? – szólalt meg egy hang a hátam mögött. Azonnal megpördültem a tengelyem körül és egy kék szempár nézett vissza rám. Christie…

- Ismételd meg.. – szegezte rám tekintetét. A szobában hirtelen néma csend lett, mindenki engem nézett.

- Christie.. én.. meg tud.. – kezdtem, de közbeszólt.

- Nem.. hagyjál.. – suttogta, majd felfutott a szobájába és egy hangos csattanással becsapta az ajtót. Utána akartam menni, de Harry megfogta a kezem.

- Ne.. most hagyd.. majd később menj fel.

- Oké.. – mondtam, és a többiek felé fordultam. Szomorúan néztek rám, én meg csak álltam. Ekkor egy hang köszörülte meg a torkát mögöttem. Megfordultam, és egy lány állt velem szemben. Sötétbarna haja hullámosan omlott le vállára, majd egy tincset a füle mögé rejtett. Abban a pillanatban mintha egy áramütés ért volna. A szívem vadul verni kezdett és hirtelen sokkal melegebb lett a szobába. Gyönyörű, barna szemeivel engem fürkészett, majd hirtelen megszólalt.

- Sziasztok.. – mosolygott kínosan.

- Szia.. – ment oda hozzá azonnal Perrie.

- Én.. szóval.. ma ismerkedtem meg Christievel egy elég kellemetlen szituációban és ő mondta, hogy jöhetek ide, de nem akarok zavarni, mert úgy látom, hogy nem éppen idill a helyzet szóval én.. – mondta gyorsan, és már fordult is az ajtó felé, de Perrie megállította.

- Várj.. nem akarod elmesélni?

- Elég hosszú nektek meg van nagyobb bajotok úgyhogy..

- Nem zavarsz.. – böktem ki halkan. Mindenki rám nézett, én pedig zavarja jöttem. – Engem érdekel.. – mosolyodtam el, mire kis csend után bólintott, és mindannyian leültünk a kanapéra.

- Szóval..

- Először is.. hogy hívnak? – előzte meg Liam a beszédet.

- Oh.. elnézést. Eleanor Calder vagyok. – pirosodott el a lány. Gyönyörű név..

- Én Liam.. – kezdte Liam, de Eleanor közbeszólt.

- Tudom.. – mosolygott, majd miután kérdőn ránéztünk csak ennyit mondott. – Azt hiszitek nem tudom, kik a One Direction tagjai? A húgom nagyon nagy rajongótok. Csak a tiédet nem tudom.. – nézett Rachelre.

- Én Rachel vagyok.. Harry barátnője. – mondta Rach, mire Harry homlokon puszilta.

- Nagyon örülök. – mondta Eleanor.

- Azt mondtad, hogy a húgod nagy rajongód.. miért? Te nem? – húzódott hozzá közelebb Liam.

- Igazából én még soha nem hallottam egyetlen egy dalotokat sem. – ismerte be Eleanor. Ez fura egy lány szájából. – Inkább olyat hallgatok, mint Robbie Williams, Pink, de James Arthur a kedvencem.

- Egyszer elmehetnénk egy koncertére, ha gondolod. – húzta csábos mosolyra a száját Liam.

- James tényleg nagyon jó. – jelentettem ki hirtelen, mielőtt Eleanor szólhatott volna valamit. Rám nézett, majd elmosolyodott.

- Igen.. az.

- Na, de halljuk a sztorit, mert érdekelne, hogy ki volt az az állat, akit szétvertem és aki ezt művelte az arcoddal. – mondta komoran Niall, mi pedig egyszerre néztünk a lányra. Eleanor nagy levegőt vett, és belekezdett..

*Christie szemszöge

Becsaptam az ajtót magam után, majd hanyatt dőltem az ágyon. Üvölteni akartam, de valami nem engedte a mellkasomban. Minden erőmmel azon voltam, hogy feldolgozzam azt a tényt, miszerint Tomlinson a vezetéknevem.. vagyis Louis a bátyám. Vajon ő mióta tudja? És mikor akarta elmondani? Nem haragudhatok rá, de mégis.. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, mikor oldalra fordultam. Hogy tehetett ilyet? Miért nem mondta el? Neheztelnem kéne rá, de.. egyszerűen nem tudok.. eddig is úgy tekintettem rá, mintha a fogadott bátyám lenne és.. most kiderül, hogy valóban az.. az én bátyám.

Már körülbelül fél órája feküdtem az ágyban, mikor meguntam az önsajnálkozást, és erőt vettem magamon. Ráadásul Eleanort is lent hagytam a többiekkel. Belenéztem a tükörbe, majd kinyitottam az ajtót. Lentről hallottam, hogy Eleanor beszél, és mindenki csendben hallgatja. Halkan lépkedtem a lépcsőn, s mikor leértem Eleanor be is fejezte a mondandóját. Egy pillanatig némán ültek, majd Zayn szólalt meg.

- Ekkora egy undorító férget. – mondta mérgesen.

- Tehetünk valamit érted? – kérdezte Liam.

- Nem szükséges.. egyszer úgyis lehiggad. Csak idő kell neki. – hajtotta le a fejét.

- És mit dolgozol? – kérdezte Perrie, hogy ne legyen nagy a csend.

- Modell vagyok. – mondta, majd Louis a kezébe nyomott egy pohár teát. Felnézett rá, és egy pillanatra, mintha egy apró csillogást láttam volna Eleanor szemében. Lehet csak képzelődtem.

- Oh hát ezért vagy olyan ismerős.. – csapott a homlokára Perrie. – Eleanor Calder.. igen.. London egyik legnépszerűbb modellje. Hogy-hogy nem jöttem rá egyből? – tette fel Perrie a kérdést, de leginkább magának.

- Most viszont egy ideig nem fogok kifutóra állni ilyen arccal. – mondta Eleanor.

- Az ellen tehetünk. – jelentette ki Liam, majd megfogta Eleanort és behúzta a konyhába. Az egyetlen amit észrevettem, hogy Louis rájuk nézve szomorúan lehajtotta a fejét. Na.. ez így nem lesz jó.

- Nehogy így feladd.. – léptem mellé, ő pedig amint rám nézett elmosolyodott, én meg szinte a nyakába ugrottam. Percekig csak álltunk és ölelkeztünk, majd elengedtük egymást. Nem kellettek szavak, tudja, hogy nem haragszom. Leültünk a kanapéra, a fejem meg ráhajtottam a vállára. Liam a konyhában ápolgatta Eleanort, aki láthatóan zavarban volt tőle.

- Mi ütött Liambe? – kérdeztem Louistól, aki csak megrántotta a vállát.

- Fogalmam sincs.. biztos tetszik neki és el akarja csábítani. – mondta.

- De te ezt nem hagyod, ugye? – néztem rá.

- Miért ne hagynám? – kérdezte furán.

- Jaj ne játszd nekem magad. Azt hiszed nem feltűnő, ahogy ránézel.. – röhögtem el magam.

- Nem tudom.. de most már mindegy. Liam sokkal helyesebb nálam.. És különben is. Danielle után megérdemli, hogy valaki igazán szeresse.

- Ne már Louis.. mi az, hogy helyesebb nálad?? Oké.. tényleg megérdemli, mert Liam nagyon jó ember, de.. Eleanor nem illik hozzá. Nézz csak rájuk.

- Az ellentétek vonzzák egymást. – jelentette ki, majd ezzel be is fejezte a témát.

- Okéé.. – mondtam, majd átöleltem. Niall abban a pillanatban ránk nézett, és elmosolyogta magát.

- Na emberek, mi lefekszünk, mivel már elég késő van és Perrienek pihennie kell. – jelentette ki Zayn, majd elindultak fel.

- Asszem én is megyek. – mondta Louis. Ezek után mindenki sorban ment fel a szobájába. Liam maradt lent Eleanorral. A szobába beérve én levettem a pulcsim, Niall a fogkeféjéhez nyúlt. Elég sokáig csend, amit kicsit kínosnak éreztem, így végül megszólaltam.

- Niall.. – kezdtem.

- Hm? – fordult felém miközben vette le a pólóját. Egy pillanatra ránéztem a mellkasára és azonnal zavarba jöttem.

- Tudunk beszélni?

- Persze. – mosolygott, majd leült az ágyra. Én odaültem mellé, és a szemébe néztem.

- Én.. szóval.. sajnálom. – böktem ki végül.

- Mégis mit? – kérdezte furán.

- Azt a … csókot. Nem akartam.. – mondtam, mire Niall kicsit megváltozott. Távolabb húzódott. – Csak azért csináltam, mert láttam, hogy dühös voltál, és nem tudtam mást kitalálni. Ne haragudj.

- Mi? Jaj.. semmi gond. Megesik.. – nevetett kicsit idegesen. Nem értettem ezt a hirtelen hangulatváltozását, de biztos zavarban volt. Én is..

- De.. azért barátok vagyunk, ugye?

- Ja.. barátok. – mosolygott szomorúan.

- Mi a baj? – kérdeztem furán.

- Semmi.. – vágta rá egyből. – Csak.. fáradt vagyok. Öhm.. asszem átmegyek Louisékhoz aludni, mert gondolom Eleanor itt fog.

- Igen és köszönöm. – mondtam, majd miután felálltunk, megöleltem. Az egész olyan érthetetlen volt. Nem ölelt vissza úgy, ahogy eddig szokott. Eddig mindig olyan kedvesen, most meg inkább mint egy idegen.. Megfogta a pizsamáját, fogkefét, és törülközőt, és kiment az ajtón. Ez volt az a perc, amikor a lábaim felmondták a szolgálatot és összeestem az ágy szélén. A sírás, mint egy hurrikán úgy csapott le. Nem tudtam visszatartani. Mi történik velem? Miért cseszem el mindig? És a legnagyobb kérdés? MI ÜTÖTT BELÉM?? Hogy mondhattam azt Niallnek, hogy véletlen volt? Hisz erre vártam amióta csak megláttam. Annyira hülyén érzem magam. Nem tehetem ezt.. meg kell neki mondanom.

- Igen, ezt kell csinálnom! – jelentettem ki hangosan. - Meg mondom neki, hogy szeretem! – mondtam, és elindultam ki a folyosóra. Minden bátorságomat összeszedve letöröltem a könnyeimet, és bekopogtam a szomszéd szobába. Harmadik kopogtatásra nyílt az ajtó, és Niall jelent meg előttem.

- Hát te? – kérdezte értetlenül. 

2/5. rész - Titkok és szerelem..

sziasztok. Nem szeretnék ódákat zengeni, ezért rövidre fogom. Ha nem akarjátok olvasni nem kell. De ha igen akkor kérlek kommenteljetek, mert nem tudom hogy érdemes-e írni. Mindenesetre köszönöm az eddigi komikat, nem tudjátok, hogy mennyire boldog vagyok tőlük. De most akkor itt az új rész amire vártatok:) ja és feljebb viszem a kommenthatárt. 6 komitól fogom folytatni. love xx

- Én Eleanor vagyok. Eleanor Calder.

- Nagyon örülök, Eleanor. – mosolyogtam. – Amúgy.. te tudod pontosan, hogy hol vagyunk?

- Öhm.. nem igazán.. – döbbent le.

- Okéé.. akkor hívok valakit, hogy jöjjön el értünk.

- Rendben. – mosolygott. Kivettem a táskámból a telefonom, és felhívtam első embert, akit megtaláltam. Harmadik csengetésre fel is vette.

- Hallo. Niall? Szia.. felébresztettelek? Még mindig aludtál? Ajj.. bocsi. Meg teszel nekem egy szívességet? Az a helyzet, hogy eltévedtem. Sétálás közben. Vagyis.. ajj így hosszú, csak gyere el értünk és mindent elmesélek. Igen, értünk. Többes szám. Nem, nem vagyok skizofrén. Oké. – Niall folyamatosan mondta a hülyeségeit, végül pedig megmondtam a kávézó nevét ahol voltunk, utána meg letettem. Közel negyed órát vártunk, közben beszélgettünk, majd egy fekete autó állt meg előttünk. Niall kinyitotta az ajtót, én pedig beszálltam előre. Eleanor először teljesen lefagyott, majd végül rávettem, hogy szálljon be ő is.

- Na szóval? – kezdte Niall, de akkor valaki erőteljesen beleütött az autó elejébe. – Mi a..**?? – káromkodta el magát Niall, Eleanor pedig felkiáltott.

- Ez Dan! – suttogtam, majd ráüvöltöttem Niallre. – Ne kérdezz! Taposs a gázba!! Gyorsan!

Dan szerzett valahonnan egy baseballütőt, és azzal verte az autót.

- Hát ez megőrült. – mondta dühöse Niall. – Ki ez?

- Dan.. – szólalt meg Eleanor. – A volt barátom. Ne haragudj.. nem akartam, hogy ez legyen.

- Jaj.. nem.. semmi baj. – mondta aranyosan Niall. – Na várj.. Christie...Mi van az arcoddal? – döbbent le teljesen, mikor rám nézett, és arcán kiült a düh. Én ránéztem Danra, majd Niallre, akinek végre leesett. Aztán észrevette Eleanor arcát is, és betelt nála a pohár. – Na ennek itt most vége. – mondta, majd kiszállt.

- Te mocskos állat. – üvöltötte Danre. – Normális vagy? Lányokat bántasz te VADBAROM?? – indult meg felé, majd egy óriásit húzott be Dannek. A srác döbbenten hőkölt hátra. Először fel sem fogta, hogy valaki megütötte, majd az arcához nyúlt és észrevette, hogy ömlik a szájából a vér. Ordítva ment Niall felé, aki kivédte a támadást, és meg egyet behúzott neki. A második kísérletet már nem sikerült neki kikerülnie, és Dan gyomron vágta Niallt. Szerencsére nem esett nagy baja, viszont akkorát bevert Dannek, hogy a srác összeesett és elvesztette az eszméletét. Niall ráült, és elkezdte ütni, de akkor kiugrottam a kocsiból és megfogtam a karját. Iszonyatosan nagy indulat volt benne. A szeme sötétkékre váltott, és szerintem egy pillanatig azt sem tudta, hogy hol van. Megpróbáltam visszafogni, de újra Dan felé fordult. Nem tudtam mit csináljak, így eszembe jutott az első dolog, amit akkor gondoltam. Minden erőmet összeszedve leszedtem Danről, és nekilöktem a kocsinak. Mélyen a szemébe néztem, majd kezem végigsimítottam az arcán. Ajkam lassan közelített az övéhez, végül egy puszit nyomtam a szája sarkába. Felnyögött, és a kezét rátette a derekamra. Akarom.. – mondtam magamban, majd megcsókoltam. Egész testemben remegtem. Niall fordított a helyzetünkön, és felrakott a kocsira. Karommal körülfogtam a nyakát, és beletúrtam a hajába. Végül levegő hiányában váltunk el egymástól. Gyönyörű szemei újra tengerkékek lettek, én pedig döbbenten fogtam fel, hogy mit csináltam. Hosszú pillanatig néztük egymást, majd észbe kaptam.

- Ne haragudj.. – suttogtam.

- Ja.. se-semmi.. semmi.. – dadogott mint egy meghökkent kisgyerek. Elengedtük egymást, majd én Eleanorra néztem. A lány teljesen lefagyva nézett minket. Niall megnézte, hogy mi van Dannel, végül úgy döntött, hogy inkább elmegyünk. Úgyse fog emlékezni semmire ha felébred. Beszálltunk a kocsiba, és elindultunk. Útközben senki nem szólt. Kicsit furán éreztem magam a történtek miatt.

Louis szemszöge

- Hol vannak már?? – álltam fel a kanapéról.

- Nyugi Louis.. mindjárt itt lesznek. – nyugtatott Liam. – Niall azt írta az előbb, hogy már úton vannak.

- Oké.. értem én, de nagyon remélem, ha semmi baja nem esett.

- Mi van Lou? Olyan furcsa vagy.. – szólalt meg hirtelen Perrie, aki Zayn intelme ellenére lejött hozzánk.

- Semmi.. hagyjuk.

- Na nem.. Napok óta furán viselkedsz. Történt valami? – kérdezte Liam. Hirtelen beugrott egy kép a fejemben Christieről, ahogy a nyakláncát fogja. A húgom.. és kitudja, hogy mi van most vele.. féltem, de Niallön kívül senki nem tudja, hogy ki ő nekem. Mindenki némán nézett engem, mire összeszedtem magam, és szembe néztem velük.

Harryék (aki közben hazajött Rachellel) a kanapén ülve bámultak rám, én pedig velük szemben álltam. Nagy levegőt vettem, és belekezdtem.

-Szóval.. tudjátok, hogy nekem régen volt egy húgom. De elrabolták tőlünk. És.. volt neki egy aranylánca. Amit megtaláltam.. – kezdtem.

- Úristen.. – döbbent le Perrie. – És hol találtad meg?

- Ez az.. Ő talált meg engem. Christie.. Christie a kishúgom.

- Tessék?? – szólalt meg egy hang a hátam mögött. Azonnal megpördültem a tengelyem körül és egy kék szempár nézett vissza rám. Christie…

Folytatásról..

sziasztok.. kicsit szomorú vagyok. olvassátok a blogom, de szinte semmi visszajelzést nem kapok. Látom, hogy minden nap látogatjátok az oldalt, mégsem írtok. kérdés.: van így értelme folytatni? kérlek titeket, hogy kommenteljetek, mert elég rossz úgy írni a történtet, ha közben azt hiszem, hogy senki nem olvassa. szóval.. ha az előző részhez nem érkezik legalább 4-5 komi, akkor törlöm a blogot, mert felesleges az időmet húzni, ha nem olvassák. köszönöm.

2/4. rész - A lány..

sziasztok:) itt az új rész :D remélem mindenkinek tetszeni fog :D <33 4

 komi és folytatom :D

Tényleg jól esett, ráadásul így még közelebb lehettem hozzá. Nem tudom mi lenne velem nélküle. Egyszerűen szeretem!

*Harry szemszöge

- Nem telik le úgy nap, hogy ne gondolnék rád. – törtem meg a csendet.

- Harry.. kérlek.. – kezdte, majd felállt.

- Nem Rachel. Túl sokáig vártam már.. – álltam fel én is. – Azt hiszed nekem könnyű volt? Elhagytál, mikor a legnagyobb szükségem lett volna Rád. Egy levél?? Ennyit értem neked?? Jó, hogy nem mentél el szó nélkül. Képzeld, hogy nekem mennyire szar volt.. Napokig nem szóltam senkihez! Mert annyira szeretlek, hogy már szinte beleőrültem. – kiabáltam vele. Ő csak megrökönyödve állt előttem. Elfordítottam a fejem, mert nem bírtam tovább a szemeibe nézni. Már készültem, hogy inkább elmegyek, de akkor közelebb jött hozzám.

- Hidd el, hogy nem akartalak bántani. Csak.. olyan nehéz volt.. Hallgatni a folytonos megaláztatásokat, és hogy nem tudtam végigmenni az utcán anélkül, hogy ne mondanák nekem, hogy tűnjek el az életedből.

- De végül is elmentél.. Elmentél és egy darab papírt hagytál magad után. Ennyit értem neked? – kérdeztem végül.

- Nem.. – suttogta. – Sokkal többet jelentesz.. Ezért kell elmennem újra. – mondta, majd hátat fordított nekem, de én elkaptam a karját, magamhoz szorítottam és egy fának löktem. Olyan közel voltam hozzá, hogy szinte hallottam szívverését. – Harry .. kérlek.

- Nem.. nem hagylak elmenni. Szeretlek! Nem érted? – mondtam halkan. Mélyen a szemébe néztem, majd egyre közelebb hajoltam hozzá. Egy kicsi hiányzott, de ő kitért előle, és kiszabadult a szorításomból. Felém fordult, eltűrte szemébe lógó szőke tincsét, majd pár másodperc után megszólalt.

- És szerinted mi történne, ha újra veled lennék? Megint minden olyan lenne, mint régen. Én szenvedek, a rajongóik bántanak.. – kezdte, de közbeszóltam.

- De most nem az a lényeg, hogy a rajongóim mit akarnak, hanem hogy te mit akarsz! És én tudom, hogy te engem akarsz. Ahogy én téged! – Rachel nem szólt semmit. Egy darabig csak a földet nézte, majd mikor már azt hittem elfut, felemelte a fejét és rám nézett.

- Szeretlek Harry Styles! – közölte, miközben egy könnycsepp folyt le az arcán. – Nem az X-faktorból lett híres One Direction tagot, hanem azt, akit azelőtt megismertem. Amióta először megláttalak gimiben. És tudod mit? Nem érdekel más.. igen! Akarlak. És ezen senki nem változtathat! – mondta, majd elindult felém, én pedig ugyanígy tettem. Szorosan átöleltem, majd megcsókoltam. Úgy, ahogy még soha. Egy hihetetlen érzés fogott el. Soha nem éreztem még ilyet. Olyan fura.. mintha repülnék.. Felemeltem Rachelt, ő meg átfogta a lábával a derekam. Egy ideig bírtam, aztán elestünk. Mindketten nevetni kezdtünk, majd folytattuk tovább a csókcsatát. Életem egyik legszebb napja.

*Christie szemszöge

Niall elaludt. Nem akartam zavarni, úgyhogy gyorsan kimentem a szobából. Mindenki elment valahova, kivéve Zaynéket és minket. Kicsit unatkoztam. Fél óra alatt azt is megállapítottam, hogy a TV-ben sem ment semmi érdekes, így kinyomtam. Az idő egyre szebb volt. Nem szeretem azt a fullasztó meleget, ami délután volt, de azt sem ami Londonban van. Így estefele szerintem ez a legalkalmasabb a sétára. Felmentem a szobába, felvettem valami kényelmes ruhát, írtam Niallnek egy levelet, hogy elmegyek, majd fogtam magam és kiléptem a házból. Egy táskát azért vittem magammal, hátha szükség lesz rá.. Telefon, pénz, papírok..

Már lassan fél órája sétáltam, de olyan volt, mintha az agyam nem akarna tisztulni. Valamin mindig gondolkodtam. Mindenen.. az életemen.. Louis.. Niall. Miért olyan bonyolult minden? Annyira elmondanám neki, hogy mit érzek! Csak az az ostoba emberi tulajdonság.. félelem. Jobb lenne nélküle. Szeretem. De mégis hogy mondjam el neki? Niall.. szóval.. mit szólnál, ha azt mondanám, hogy szeretlek?! vagy.. Héé Niall! Szeretlek! Ááá.. egyik sem az igazi. Sosem voltam a szavak embere. Emlékszem a kezdetekre. Amikor megmentette az életem. Soha nem fogom tudni meghálálni neki.

Már sötét volt, és kezdtem olyan helyre tévedni, ami már nem ismerős, így inkább visszafordultam. Már félúton járhattam, amikor egy sikátorhoz értem, és kiabálást hallottam. Megijedtem, de attól függetlenül a hang felé vettem az irányt.

-Eressz el nem érted?? Hagyj már békén! – kiabálta egy lány.

- Nem.. te hozzám tartozol. – ordított a vele szemben álló srác. Alig állt a lábán, teljesen részeg volt.

- Nem igaz! Hányszor akarsz még megcsalni, mi? Így nem fog működni! Most is részeg vagy. Engedj el Dan. Ez fáj..

- Hallgass meg! Szeretlek. – mondta a srác, majd magához szorította a lányt, aki próbált ellenállni, de nem sok sikerrel. Nem vagyok valami erős lány, de azért ezt mégsem hagyhattam. Amíg ezen gondolkodtam, a srác egy hatalmas pofont adott a lánynak. Nem bírtam tovább.

- Már ne is haragudj, de mit képzelsz magadról? – futottam oda, és a lány hátára tettem a kezem. A srác értetlenül nézett rám, majd elröhögte magát.

- Ne szólj bele kis csitri! Semmi közöd hozzá. Húzz innen. – üvöltötte imbolyogva.

- Nem megyek sehova. Nem bánthatsz egy lányt.. milyen ember vagy te?

- Olyan, aki neked is behúz, ha nem tűnsz el most azonnal! Szeretnék beszélni a barátnőmmel.

- Nincs miről beszélnünk. – állt fel a lány. – Soha többé nem akarlak látni, miért nem érted meg?

- Mi össze tartozunk kicsim! – erősködött a pasi. Én a lány elé álltam.

- Nem hallod mit mondott? Nem akar többet látni. – mondtam, de akkor a srác megemelte a kezét.

- Kuss ribanc! – üvöltött, és lecsapott. Éles fájdalmat éreztem az arcomon, majd térdre estem.

- Dan! – ordított a lány. – Hagyd békén!

- Fogd be.. hülye picsa. Minek szólt bele? Na gyere.. menjünk haza. Megbeszéljük.

- Nem.. – ellenkezett a lány, de akkor a srác megmarkolta a haját és elkezdte ráncigálni. A lány kiabálni kezdett. A szemem sarkából megláttam egy kuka tetejét. Megfogtam, felálltam, és amilyen erősen csak tudtam fejbe csaptam vele a srácot. A lány egy pillanatig csak állt, majd odajött hozzám és megölelt.

- Tűnjünk el innen. – mondta, kézen ragadott és elkezdtünk futni. Egy helyi kávézóig meg sem álltunk, majd bementünk oda. A lány rendelt két forrócsokit meg palacsintát. Mikor már mindketten megnyugodtunk, megszólaltam.

- Ki volt ez? – kérdeztem.

- Dan.. a volt barátom. Másfél évig jártunk. Először nagyon jó volt minden.. szerettem. Aztán kb 2 hónapja megváltozott. Sokat iszik, és… sokszor megvert. – hajtotta le a fejét. – Két hete szakítottam vele, de ő 4 napja megjelent a lakásomban, hogy vissza akar kapni. ÉS hogy leszokott az ivásról. Eljöttünk ide Californiába, hogy kibéküljünk, és kicsit nyugtunk legyen, de úgy tűnik mégsem szokott le. Egy buliba készültünk ma este, de részegen állított be hozzám, és elkezdett ütni. Sikerült kiszabadulni a lakásból, de jött utánam és abban a sikátorban ért utol. Istenem ha te nem jössz.. Nem tudom mit tett volna velem.. Köszönöm. – mosolygott hálásan.

- Semmiség. Te is biztos megtetted volna másért. – mondtam. – Szóval akkor nem idevalósi vagy?

- Nem, de holnapután már megyek is haza. Londonban élek. Te?

- Én is londoni vagyok.. – csodálkoztam.

- Naa.. az tök jó J - mosolygott. – És mit keresel itt?

- A barátaimmal jöttem pár napra. És történetesen mi is holnapután megyünk vissza.

- Micsoda véletlen. Akkor majd találkozhatnánk valamikor..

- Persze. J - mondtam, majd kihozták a palacsintát. Miközben jókat nevettünk, és beszélgettünk. Mikor végeztünk, a lány fizetett és elindultunk.

- Öhm.. figyelj. Tudom, hogy te most nem szívesen mész haza, ezért mi lenne, ha nálunk aludnál? Fölös szoba sajnos nincs, de majd megkérem a szobatársam, hogy aludjon a többi fiúval és akkor jöhetnél..

- Jaj.. nagyon rendes vagy. Tényleg nem szívesen lennék most egyedül.

- Oké.. akkor menjünk. – mosolyogtam. – Jaj még be sem mutatkoztam. Christina vagyok, de hívj Christienek. – mosolyogtam.

- Én Eleanor vagyok. Eleanor Calder.

2/3. rész - Mi lenne nélküle.?

sziasztok.:) itt az új rész.. mint láthatjátok kicsit megváltozott a blog kinézete, így az is biztos, hogy nem törlöm a blogot! :) nagyon szépen köszönöm mindenkinek, hogy írtatok, véleményeztetek és biztattatok, hogy folytassam.:) <3 imádlak titeket! :D <33 4 komi és folytatom:)

Gyorsan lezuhanyoztam, majd felvettem egy pizsamát és lefeküdtem Niall mellé aludni, és elnyomott az álom.

Következő nap Perrie-t hazaengedték, de még sokat kellett pihennie, így Zayn nem engedte felkelni az ágyból, csak mosdóba. Nagyon aranyos volt tőle.. vitt fel neki reggelit, ebédet, vacsorát és mindent amit Perrie kért. Soha nem láttam még senkit, aki így szeretne valakit. Louis nagyon megváltozott ez alatt a pár nap alatt. Folyton a közelemben akart lenni, és ölelgetett. Eddig is szokott, de most valahogy máshogy. Kicsit megriaszt és az is, hogy Niall erre csak mosolyog. Már nem féltékeny. Lehet történt valami? Harry az utóbbi időben egyre idegesebbé vált. Lehet azért, mert tudja, hogy már csak 2 nap és megyünk vissza Londonba. Ha ez alatt a 2 nap alatt nem találja meg Rachelt akkor soha. Én nagyon szurkolok nekik, de kitudja mi lesz a vége. Remélem, hogy megtalálja…

*Harry szemszöge

Minden erőmmel azon voltam, hogy legalább annyit megtudjak, hogy hol lakik vagy akármi.. de semmi. Nem tudtam mást, így kimentem a tengerpartra sétálni. Megpróbáltam egy kis időre egyedül lenni, hogy kitisztítsam az agyam, de valaki mindig észrevett. Vagy egy rajongó, vagy egy rajongó anyukája. Mikor már azt hittem, hogy végre egyedül leszek hangos sikongásra kaptam fel a fejem. Pillanatok alatt 10-15 sikítozó lányt láttam meg mögöttem, és azonnal futni kezdtem. Hallottam, hogy valamelyik Niallt emlegette folyamatosan, valaki meg azt, hogy Szeretlek Harry. Én is szeretem őket, de ez már néha túl sok. Mivel a parton elég nehéz volt futni, ezért inkább a betonos rész irányába haladtam. Egy erdőszerűségbe tévedtem, ami tele volt fákkal, így könnyen el tudtam rejtőzni. Kis ideig még jöttek utánam, aztán mikor egy hatalmas fa tövében elbújtam már nem láttak és visszafordultak a part felé. Megkönnyebbültem, mert nem szerettem volna, ha letámadnak a rajongók.. Neki dőltem a fának és egy nagyot sóhajtottam, mikor észrevettem, hogy valaki ül mellettem. Kis híján megállt a szívem annyira megijedtem, aztán jobban szemügyre vettem az illetőt. Hosszú, szőke haja volt és gyönyörű kék szemeivel rám nézett. Szótlanul kuporodtam le mellé, és néztem Őt. Először a kezével kezdett el játszani. Figyeltem minden mozdulatát, majd végül rátettem a kezem az övére. Kicsit meglepődött, de nem vette el.

- Szia.. – köszöntem halkan. Ő csak elmosolyodott és egy szót sem szólt. – Mit csinálsz itt? – kérdeztem, mire rám nézett és láttam a szomorúságot a szemében.

- Ide szoktam elbújni, ha gondolkodni szeretnék, vagy kicsit kikapcsolni. – mondta.

- Jó kis hely. – néztem körbe. Mindenhol fák és bokrok voltak, ráadásul egy árva lélek sem volt a közelben. Csendes, nyugodt környezet.

*Niall szemszöge

A nap egyre unalmasabban telt. Ebéd után Zayn Perrievel van elfoglalva, Liam sétálni ment Louissal, Harry meg fogalmam sincs, hogy hol van. A kanapén ülve gondolkodtam, hogy hogyan tudnám magam lefoglalni, de semmire nem jutott az eszembe. Christie a konyhában csinált valamit, de nem láttam pontosan, így odamentem hozzá. Kivettem a hűtőből egy joghurtot, és azt kezdtem el enni, miközben Ő mosogatott. Mivel puding nem volt, és a joghurtot nem szeretem annyira, ezért kicsit felturbóztam és a csokis müzlit szórtam bele, rá pedig egy kevés mézet öntöttem.

-Niall.. – szólalt meg hirtelen Christie. – Te mit csinálsz pontosan?

- Eszem..? – kérdeztem vissza, mintha nem látszana.

- De mit..? Az meggyjoghurt?

- Meg csokis müzli és méz.. – bólogattam.

- Uh.. – csóválta a fejét. – Ennek nem lesz jó vége..

- Miért?

- Mert rosszul leszel.

- Dehogyis. – nevettem el magam, és ettem tovább. Christie csak mosolyogva hátat fordított és mosogatott tovább. Én felültem a konyha asztalra, és onnan néztem ahogy elmos mindent. Elég sokáig tartott, mert rengeteg mosatlan maradt tegnapról, mivel akkor Perrie volt a soros, de ugye ő nehezen mosogatott volna el.. Miközben Christie tette a dolgát, én kifosztottam a hűtőt, és megettem további 4 pohár joghurtot müzlivel és mézzel. Körülbelül fél óra múlva annyira rosszul lettem, hogy felmentem ledőlni a szobába. Nem akartam, hogy Christie lássa, hogy igaza lett. Miért nem hallgattam rá?

Az ágyon összegubózva fogtam a hasam, és próbáltam elaludni. Emlékszem, hogy amikor kicsi voltam anyu mindig lefektetett olyankor. Na most megint 6 évesen érzem magam. Kis idő elteltével csak rosszabbodott a helyzet, és már teljesen kivoltam.. Abban a percben jött be Christie. Próbáltam nem mutatni, hogy eszméletlenül fáj a hasam, de nem sok sikerrel. Persze először Ő sem vette észre.

-Bocsi csak bejöttem pár dologért ami.. – kezdte, de amint közelebb jött, látta, hogy izzadok. – Niall minden rendben? – kérdezte aggódva.

- Persze.. – felelte, de még közelebb jött. Leült mellém az ágyra és megfogta a homlokom.

- Nagyon piros az egész arcod, de nem vagy meleg. És a hasad fogod… Fáj, mi? – mosolyodott el egyből, mikor bólogatni kezdtem.

- Meg hányingerem is van.. Okéé.. neked volt igazad. – mondtam. Christie egy pillanatig nézett, majd felállt, és bement a fürdőbe. Két perc múlva ki is jött egy pohárra a kezében.

- Ezt vedd be, és idd meg a vizet. – mondta, és felém nyújtotta a poharat, meg a másik kezét amiben egy gyógyszer volt. Én engedelmesen felültem és tettem amit mondott. Miután vissza adtam neki az üres poharat, Ő letette a kisasztalra, majd lerúgta magáról a cipőjét, és szó nélkül befeküdt mellém az ágyba. Ráhajtotta a fejét a mellkasomra, lehúzta a takarót a hasamról, és elkezdte azt simogatni. Először nagyon meglepődtem, de jól esett.

- Amikor nagyon kicsi voltam és fájt a hasam Rose mindig simogatta, és segített is. – magyarázta. – Már ha nem gond.. – mondta kicsit halkabban és felnézett rám. Én belenéztem gyönyörű kék szemeibe és bal kezemmel végigsimítottam a vállán, majd adtam egy puszit a fejére. Ő elmosolyodott és visszahajtotta a fejét. Tényleg jól esett, ráadásul így még közelebb lehettem hozzá. Nem tudom mi lenne velem nélküle. Egyszerűen szeretem!

2/2. rész - Szeretlek!

sziasztok. sokat gondolkodtam a hétvégén, és meghoztam egy döntést.. rengeteg dolgom van a blog írás mellett.. írom a saját könyvem, tanulás, koleszos vagyok, színjátszó és most teszem a KRESZ vizsgám. szóval.. LEHET, hogy TÖRLÖM a blogot. Rajtatok múlik. van 2 választás.. az egyik, hogy törlöm, a másik, hogy el kell fogadnotok, hogy ezentúl nem biztos, hogy minden hétvégén lesz rész.. nekem ez nagyon rossz, mert imádom írni ezt a blogot, és titeket is imádlak<3 de ezt muszáj.. lehet, hogy lesz minden vasárnap, de nem biztos.. lehet, hogy csak kéthetente.. szeretlek titeket! és akk itt a kövi rész.. :) <33

Egy pillanat volt az egész.. Egy autó jött legalább 120-al. Mire észbe kaptam, a kocsi már ott volt..

- PERRIE!!!!!!!!!!

A kocsi 3 másodpercen belül megállt, és egy idősebb pasi szállt ki belőle. Azonnal odarohant hozzánk, én pedig a földön ülve fogtam Perriet, aki eszméletét vesztette. A férfi kihívta a mentőket, akik 5 perc alatt ki is értek. Hihetetlenül dühös voltam.. legszívesebben megvertem volna a férfit, de tudom, hogy nem szándékosan tette, és legalább megállt, de.. ha Perrienek valami komoly baja lesz…

Beszálltam Perrie mellé a mentőautóba, és végig fogtam a kezét.

- Könyörgöm, ne halj meg.. Szeretlek.. – suttogtam a fülébe, bár tudtam, hogy nem hallja. Egy könnycseppem az arcára hullt, miközben próbáltam nyugodt maradni, de nem sikerült. A hangom egy idő után csuklani kezdett, és már nem bírtam tovább. Amint odaértünk Perriet bevitték a műtőbe, én pedig kint maradtam a folyosón. Elővettem a telefonom, és írtam Louisnak, hogy mi történt, és 20 percen belül már Harry, Louis és Liam is velem volt, 5 perc múlva pedig Niall és Christie is megjelent. Mindannyian szó nélkül vártunk a folyosón. Senki nem tudott mit mondani, mindenkit lesújtottak a történtek. Végül Niall jött oda hozzám.

- Nyugodj meg haver. Minden rendben lesz.. – próbált lelket önteni belém, de hiába. Csak arra tudtam gondolni, hogy Perrienek semmi baja ne essen. Bele se merek gondolni, hogy mi történne ha elveszíteném.. Később egy orvos jött ki a műtőből.

- Hogy van a barátnőm?

- Jelenleg stabil az állapota, de nem tudok biztosat mondani. Hatalmas ütést kapott a fejére, aminek lehet, hogy következményei lesznek.

- Miféle következmények? – kérdezte Christie.

- Talán.. emlékezetkiesés.. de lehet, hogy többé nem ébred fel..

- Mi?? Ne… - az agyam zúgni kezdett.

- Bemehetünk hozzá? – kérdezte Liam.

- Igen, de csak 1 ember és legfeljebb 10 percre. – mindenki rám nézett, én pedig elindultam a terembe. Perrie egy ágyon feküdt, a feje pedig be volt kötve. Odahúztam az ágya mellé egy széket, leültem és megfogtam a kezét.

- Szia.. Figyelj.. lehet, hogy nem vagyok tökéletes a számodra, és sokkal jobbat érdemelsz nálam, de kérlek.. ne tedd ezt velem. Nem akarlak elveszíteni. Te vagy minden, amit valaha elképzeltem, és fogalmam sincs, hogy mit csinálnék nélküled. – beszéltem hozzá halkan. Benyúltam a farmerom jobb zsebébe, és egy kis fekete dobozt vettem ki belőle. – Tudod.. ezt ma akartam neked odaadni. Pont, mikor megtörtént a baj.. Nálad fontosabb még soha senki nem volt nekem, és ha bármi történne veled és abba belebolondulnék. Nagyon szeretlek Perrie. – suttogtam, majd kinyitottam a dobozkát, amiben egy gyűrű volt. – Kérlek.. ébredj fel és légy a feleségem! Mert veled akarom leélni az egész életem! – kértem, majd lehajtottam a fejem Perrie kezére, és sírni kezdtem. Szeretem.. nagyon..

Egy nővér jött be, hogy kiküldjön engem. Visszatettem a dobozt a zsebembe, majd adtam egy puszit Perrienek, és indultam kifele, amikor Perrie egyszer csak felnyögött. A nővér azonnal kifutott az orvosért, én pedig visszamentem hozzá. Megfogtam a kezét, mire ő megszorította egy kicsit. Hihetetlenül boldog voltam, majd pillanatok múlva jött az orvos.

-Doktor úr mi van Perrievel?

- Én se értem. Ez kész csoda.. fél órája még 70 %-ban biztosak voltunk, hogy nem fog felébredni.. most meg.. hihetetlen. – döbbent le, és akkor Perrie kinyitotta a szemét.

- Hol vagyok? – kérdezte alig hallhatóan.

- Kórházban van Miss Edwards. Én George Dawis vagyok, az ön orvosa. Hogy érzi magát?

- Fáj a fejem, és szédülök..

- Emlékszik mi történt?

- Moziban voltam a barátommal, amikor megálltunk az úttest mellett, és pedig bementem a közepére.. és akkor .. nem tudom.. minden olyan zavaros.. – mondta. Emlékszik.. hála isten..

- Értem.. nos Önt elütötte egy autó. Komoly fejsérülést szenvedett, és azt hittük, hogy nem fog felépülni. De szerencsére tévedtünk. – Perrie körbenézett a szobában, s mikor meglátott engem, elmosolyodott. Én még jobban megszorítottam a kezét, majd adtam neki egy újabb puszit. – Most pihennie kell, ezért megkérem a barátját, hogy menjen ki egy kis időre.

- Ne… - szólalt meg hirtelen Perrie. – Azt akarom, hogy maradjon!

- Rendben.. akkor mi megyünk és elmondjuk a többi hozzátartozónak a hírt. – mondta, majd a nővérrel együtt kimentek. Én újra leültem a székre és Perriere néztem, aki megsimogatta az arcom, majd megszólalt.

- Iszonyatosan bolond vagy, ha azt hiszed, hogy nem vagy tökéletes nekem. Úgy szeretlek, ahogy vagy. Mindenedet.. most, és mindörökké. És én is veled akarom leélni az életem.. – mondta, mire ránéztem és megértettem amit mond. Mindent hallott, amit az előbb mondtam neki. A szívem őrült tempóban kezdett verni, majd újra benyúltam a nadrágomba, és elővettem a dobozt. Kinyitottam, majd letérdeltem az ágy elé.

- Perrie Louise Edwards.. hozzám jössz feleségül? Mert szeretlek!

- Igen.. hozzád megyek. – mondta ki végül Perrie csillogó szemekkel, én pedig ráhúztam  gyűrűt az ujjára, és megcsókoltam. – Szeretlek. – suttogta életem szerelme.

- Én is szeretlek. – mosolyogtam rá. Soha életemben nem voltam még ilyen boldog.. főleg egy ilyen szörnyű dolog után.

*Christie szemszöge

Olyan zavaros az egész… az előbb befutott az orvos a szobába, mintha valami nagy baj történt volna, most pedig mosolyogva jön ki a nővérrel együtt.

-Önök Perrie Edwards hozzátartozói? – kérdezte tőlünk, mikor odajött hozzánk.

- Igen.. Mi van Perrievel? – kérdezte Louis.

- Felébredt.. most a barátjával van, és utána pihennie kell egy kicsit. Mindenesetre bent tartjuk holnapig, és utána hazamehet. De fontos, hogy sokat pihenjen. – mondta, majd elment. Nagyon megkönnyebbültünk, hisz tudtuk, hogy hogyha Perrievel történik valami, abba Zayn beleőrül. Nagyon szereti őt..

Ránéztem Niallre, aki épp a kezét tördelve ült a földön, hátát pedig nekitámasztotta a falnak. Még így is tökéletes volt..  Hirtelen rám nézett, mire én elfordítottam a fejem. Éreztem, hogy elvörösödöm, mintha csak attól félnék, hogy beleolvas a gondolataimba. Ha tudná mit érzek..

Az elkövetkezendő fél órában mindegyikünk bejutott Perriehez. Zayn végig ott volt mellette, és egyesével mondták meg mindegyikünknek azt a hírt, hogy össze fognak házasodni. Annyira jó érzés látni azt, hogy boldogok. Mikor Liam - aki utolsóként ment be hozzájuk – is kijött a szobából, úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk, mivel már nagyon késő volt. Zayn bent maradt Perrievel, és egy kis protekcióval (a főorvos lánya directioner) Zayn kapott egy ágyat Perrie mellett, cserébe, ha holnap találkozik a kislánnyal. Mikor hazaértünk én csináltam ’pár’ szendvicset, és lehívtam a fiúkat, hogy egyenek valamit. Aztán már én is elálmosodtam, így felmentem a szobába. Gyorsan lezuhanyoztam, majd felvettem egy pizsamát és lefeküdtem Niall mellé aludni, és elnyomott az álom...

2./1. rész - Mozi..

sziasztok:) csak kedden szerettem volna kitenni a következő részt, de nem vagyok gonosz ;) Kellemes olvasást! 4 komi és hozom a kövi részt.. :* <3

- Elegem van a folytonos féltékenységedből!! Tudod mit? Igen, szeretem Azóta szeretem, hogy először megláttam a szobádban. Soha nem éreztem még így senki iránt, és először én se értettem. És most végre rájöttem. Szeretem.. mert Ő a kishúgom!!! …

- Tessék?? – döbbent le Niall. Nem bírtam állva maradni, így inkább leültem az egyik dobozra, ami a raktárban volt. Niall mellém ült.

- Az előbb megláttam a láncot, ami a nyakában lóg. – mondtam. – Nekem is van egy olyan, csak épp az én monogramommal. Születésemkor vették nekem, és amikor a húgom született akkor ő is kapott egyet.

- A húgod..?

- Igen.. erről senkinek nem beszéltünk, de itt az ideje. Foszlányokra emlékszem, mert csak három éves voltam. A szüleim jól menő ügyvédek.. mindketten. Együtt dolgoztak egy ügyön. A város egyik legnagyobb bűnözőjét sikerült elérniük, hogy lecsukják. A férfi azonban bosszút állt. Egy nap eljött hozzánk pár embere. A szüleim nem voltak otthon, csak mi ketten egy dajkával. Este feküdtem le, amikor zajokat hallottam lentről. A dajkám feljött és azt suttogta, hogy bújjak el. Én így is tettem, elbújtam a szekrényembe. A húgom a kiságyban feküdt. Mire a dajka észhez tért, hogy őt is ki kéne venni, már késő volt. Az emberek betörték az ajtót, és.. megölték a bébiszittert. A húgomat pedig elvitték. Semmit nem tudtam csinálni. Amikor anyuék hazajöttek én még mindig a szekrényben voltam. Apu talált meg, anyu pedig sokkot kapott. Kihívták a rendőröket, de ők se tudtak tenni semmit. Hónapokig kerestük őt, de nem találtunk rá. Abban bíztunk, hogy egy árvaházban megtaláljuk, de nem.. Azután anyu teljesen magába zárkózott. A húgom elvesztése tönkretette a családot. Aztán úgy fél év múlva rájött, hogy van egy fia. Azóta újra a régi, de soha nem beszélünk arról az estéről. Minden évben feketébe öltözünk azon az estén, és gyertyát gyújtunk. És most.. Christie.. rajta van a nyaklánc.. érted? Megtaláltam a húgom! – Niall először alig tudta feldolgozni a hallottakat, majd megveregette a hátam.

- Pontosabban én.. – mondta viccesen.

- Igen te.. – néztem rá hálásan. – És ezt sosem fogom tudni meghálálni.

- És mikor akarod neki elmondani? – állt fel.

- Fogalmam sincs, de még nem most. Na menjünk, mert már biztos aggódnak.

*Christie szemszöge

- Srácok minden rendben? – kérdeztem, mire mindketten rám mosolyogtak.

- Persze, igaz Niall? – mondta Louis, majd átölelte a vállam, és ránézett Niallre. A srác zavartan állt, majd széles mosolyra húzta a száját.

- Minden a legnagyobb rendben. – kacsintott. – Éhes vagyok…. – kezdte, de akkor megjelent Harry.

- Sziasztok. – köszönt.

- Na megtaláltad? – kérdezte Liam.

- Nem.. – hajtotta le a fejét Harry. – Na de menjünk kajálni, mert Niall már láthatóan szenved. – röhögött.

- Oké.. – mondta Louis, és odakiáltott Zaynnek és Perrienek, akik nagyon jól elvoltak addig. Harry kérésére direkt a tegnap esti étterembe mentünk, de Rachel ma nem volt bent. Ebéd közben azt tárgyaltuk, hogy mit csináljunk délután, de nem sokra jutottunk. Mindenki teljesen mást akart csinálni, így megegyeztünk abban, hogy a ma délutánt külön töltjük. Persze nem annyira külön. Perrie és Zayn elmentek moziba, Harry, Louis meg Liam pedig a vidámparkba. Mi Niallel pedig.. nos.. fogalmunk sem volt arról, hogy mit kezdjünk magunkkal, de neki sem volt se mozizni, se vidámparkba menni. Ebéd után visszamentünk együtt a házba, és kicsit beszélgettünk, hülyültünk és teáztunk, aztán délután mindenki elindult, csak mi maradtunk ott.

- Szóval? – kérdezte Niall, mikor leült mellém a kanapéra. – Mit csináljunk?

- Fogalmam sincs.. – néztem rá tehetetlenül.

- Mi lenne ha elmennénk sétálni?

- Benne vagyok. – mosolyogtam.

*Zayn szemszöge

- Na mit nézünk? – kérdeztem Perriet, mikor a mozi előtt nézegettük a filmeket.

- Nem tudom.. Két filmet adnak most. Szerintem legyen a… uhm.. a Deja vu. – nyögte ki végül.

- Na ez az egyik amit annyira imádok benned. – mondtam és homlokon pusziltam.

- Mégis mi? – nézett rám gyönyörű szemeivel.

- Hogy nem a csöpögőset választottad. – kacsintottam, mire ő felnevetett és megcsókolt. – Na menjünk.

Nem volt nagy sor, így szép csendben vártunk. Előttünk egy nő állt a lányával. A lány lehetett körülbelül 12 éves. Biztos a másik filmre jöttek. A lány buzgón, nevetve mesélt egy sztorit az anyukájának, a nő pedig hallgatta őt. Miközben őket figyeltem kezem Perrie derekán pihentettem. Milyen jó lenne, ha egyszer Perrie állna így a lányunkkal.. – mondtam magamban, majd Ránéztem. Ő is az előttünk lévőket figyelte, és mosolygott. Bár tudnám mire gondol. Annyira szeretem.. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer így fogok szeretni egy nőt. Másik kezemmel a zsebembe nyúltam és szorongatni kezdtem a kezemben lévő dobozkát. Nem merem..  Végül kivettem a kezem a zsebemből és odamentünk a pénztárhoz.

-Két jegyet kérek a Deja vura. – mondtam mosolyogva. A pénztáros odaadta a jegyet és be is mentünk. Mikor elkezdődött a film nagyon ideges lettem. Fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Egész idő alatt Őt néztem, a filmmel nem is annyira törődtem. Gyönyörű, mint mindig.. Mikor vége lett a filmnek, elindultunk haza. Már sötétedett, de lassan mentünk. Egyre idegesebb lettem.. Úgy éreztem végre itt az idő.

- Perrie.. – kezdtem.

- Tessék. – fordult felém, mikor megálltam. Egy kihalt utcán mentünk az út közepén, már világítottak a lámpák, gondoltam ez alkalmas hely. Talán..

- Kérdeznem kell valamit. – mondtam zavarosan.

- Kérdezz. – mondta mosolyogva. Ahogy ott állt.. egy pillanatig elgondolkodtam mit mondjak. Sokszor az eszemben volt, és el is mondtam párszor a tükör előtt, de most nem találom a szavakat. Aztán..

Egy pillanat volt az egész.. Egy autó jött legalább 120-al. Mire észbe kaptam, a kocsi már ott volt..

- PERRIE!!!!!!!!!!

13. rész - Végre megtaláltalak! (fejezetzáró rész)

sziasztok! megérkezett az utolsó rész ebben a fejezetben :) remélem tetszeni fog :) komizzatok:)

„-Én egy sajtos…- kezdtem, de amint ránéztem a lányra megfagyott bennem a vér… - Rachel..”

Rachel amint észrevette, hogy én vagyok az, kiesett a kisfüzet a kezéből, és kirohant az étteremből. – Rach.. – üvöltöttem utána, és én is futni kezdtem. Kint már sötét volt, de még láttam merre ment. Folyamatosan a nevét kiabáltam, aztán a homokos részre értünk, és sikerült utolérnem. Az ügyetlenségem miatt pedig egyenesen ráestem Rachre, aki nagy levegővételekkel bámult fel rám. Egy percig néztük egymást, majd észbe kaptam, felálltam és felsegítettem őt is. Elengedte a kezem, majd leporolta magáról a homokot.

- Sajnálom.. – mondtam az előbbi esésre, és ránéztem Rachre. Hosszú, szőke haja ráomlott vállára és gyönyörű kék szemeivel engem fürkészett, végül megszólalt.

- Mit keresel itt? – kérdezte.

- Liamékkel ide jöttünk vacsorázni és..

- Úgy értem itt Californiában.??

- Pihenünk a srácokkal. Rachel..

- Tessék?

- Én még mindig szeretlek! – suttogtam, és egyre közelebb mentem hozzá.

- Ne mond ezt! – kérte Rach, és hátrált egy lépést, de én elkaptam a kezét és a derekánál fogva magamhoz szorítottam.

- Nézz a szemembe, és úgy kérd.. – mondtam, mire Rach a szemembe nézett, és már szólásra nyitotta a száját, de abban a pillanatban be is csukta és egy erős mozdulattal kiszabadult szorításomból. Hátat fordított nekem, majd 5 másodperc elteltével újra szembe fordult velem. Szeme megtelt könnyel.

- Harry Styles a francba is hagyj végre békén! – mondta, majd megfordult, és ott hagyott a sötétben. Én megkövülten álltam a parton. Nem teheti ezt.. Végre rátaláltam, erre újra visszautasít. Nem… harcolni fogok érte!

*Christie szemszöge

- Ő volt Rachel? – fordulok Louishoz.

- Igen.. – mondta halkan. A többiek csendben ültek, és hallgattak. Pár perc múlva kijött egy másik pincér, és felvette a rendelésünket. Az eddigi jó hangulat teljesen elment. Rossz volt így látni őket, de nem tudtam mit tenni. Közel 10 perc elteltével Harry jelent meg az étteremben. Nagyon rossz passzban volt. Leült velem szemben, és ránk nézett.

- Mi az?

- Na mi volt Rachelel? – kérdezte Perrie.

- Semmi.. – mondta lehajtott fejjel. – Nem enged közel magához..

- Sajnálom tesó.. – szólalt meg Niall.

- Nem kell… küzdeni fogok érte. – mondta, mire rá néztünk. – Bizony.. nem veszíthetem el még egyszer. Na együnk, mert éhen halok. – Az étteremben kezdett visszatérni a normális hangulat. Megvacsoráztunk, majd Liamen látszott, hogy elég fáradt, és Perrie is párszor ásított, így visszamentünk a házba. Mivel már vacsi előtt zuhanyoztam, így nem láttam értelmét még egyszer. Bementem a fürdőbe, átöltöztem és megmostam a fogam és az arcom. Mikor visszamentem a szobába Niall egy szál boxerben állt a szekrénynél. A lélegzetem egy pillanatig megakadt, de szerencsére Niall nem vette észre.

- Kész vagy? – kérdezte mosolyogva, majd mikor bólintottam, bement a fürdőbe. Kicsit furán viselkedik. Nem dühös, meg semmi ilyen, csak kicsit zavarosan viselkedik. Nem tudom miért.. Miután visszajött még mindig boxerben volt.

- Ha nem baj akkor nem húzom el a függönyt, mert sokkal jobb így, ráadásul nekem eléggé melegem van.

- Nem gond.. nekem is.. – mondtam halkan, majd ő lekapcsolta a villanyt, én pedig fel a kislámpát. Az ágyon ülve néztem ahogy ide-oda mászkál a szobában, és szerintem azt sem tudja mit csinál éppen. Aztán beletúrt szőke hajába, majd megfogta az egyik párnát és egy takarót, és letette a földre, majd lefeküdt rá. Értetlenül bámultam rá, majd pár perc múlva hasra feküdtem az ágyon úgy, hogy a fejem lelógott oda, ahol feküdt.

- Niall te most pontosan mit csinálsz? – kérdeztem értetlenül.

- Aludni próbálok. – válaszolt egyszerűen.

- De miért a padlón?

- Mert az ágyon te alszol.

- Aludhatsz mellettem..

- Nem férnénk el..

- Dehogynem.. – mosolyogtam.

- Tegnap is elég kényelmetlen volt.

- Most ezt azért csinálod, mert tényleg nem volt kényelmes tegnap, vagy mert egyszerűen nem akarsz mellettem aludni? – kérdeztem.

- Nem.. aludnék veled, de tegnap majdnem lelöktél az ágyról.. – röhögött. – És a padló is kényelmes.

- Ne már.. nem aludhatsz a padlón. Nem érezném magam jól miatta.

- Jó éjszakát Christie. – mondta mosolyogva.

- Ne csináld már.. – röhögtem el magam, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve megfogtam a párnám és a takaróm, és ledobtam Niall mellé.

- Christie mit csinálsz? – kérdezte Niall, mikor lefeküdtem mellé a padlóra.

- Ha te itt alszol akkor én is. – mondtam.

- De.. – kezdte, de én félbeszakítottam.

- Nincs de.. ne akarj megbántani. – néztem a szemébe, mire elmosolyodott és magunkra húzta a takarót.

- Tudod.. nagyon boldog vagyok, hogy akkor majdnem elütött az autó… - suttogta.

- Tessék? – kérdeztem furán.

- Mert akkor nem tudtalak volna megmenteni és most nem feküdnénk itt.. – mondta zavartan, mire könnybe lábadt a szemem, és válaszul ráhajtottam a fejem Niall mellkasára. Ő átölelte a vállam és a karom simogatta.

- Én is örülök. – mondtam halkan, majd Niall megpuszilta a fejem.

***

-Srácok kelljetek fel!! – üvöltött be Louis a szobába, mögötte pedig Liam egy hatalmas lábossal, amit egy villával ütött. – Ébresztőőőő!!!!! – röhögte, majd kimentek. Mi nagy nehezen felkeltünk, majd pizsamában lementünk a nappaliba. Már mindenki lent volt.

- Mi ez a meleg fogadtatás ilyenkor? – röhögött Niall, mikor leültünk a többiekhez.

- Így volt kedvünk.. – vont vállat Louis.

- Arra gondoltunk, hogy reggeli után menjünk le a strandra. – mondta Zayn.

- Jó ötlet. – mosolygott Niall, majd felállt, és kivette a hűtőből a narancslevet. Fél óra alatt megettük a reggelit, és mindenki felment elkészülni. Először Niall ment tusolni, addig én előkészítettem a fürdőruhám. 10 perc múlva egy szál törülközőben jött ki, én pedig megfogtam a cuccaim és helyet cseréltünk. Lezuhanyoztam, majd felvettem a fürdőruhát, amit tegnapelőtt vettünk Perrievel. A monogramos nyakláncom még mindig a nyakamban lógott és nem is vettem le. Felvettem egy lenge átlátszó kék felsőt meg a papucsot és visszamentem a szobába. Niallen egy kék fürdőgatya volt, kezében a törülközője.

- Mehetünk? – kérdezte.

- Aha.. – mondtam, majd lementünk. Már csak Harryre vártunk, aki pár perc múlva meg is jelent és elindultunk a strandra.

Nagyon hangulatban telt a nap. Sokat napoztunk, de nagyrészt vagy a vízben voltunk, vagy fagyit ettünk. Harry sokszor eltűnt. Pontosan tudtuk, hogy végig Rachelt kereste, de nem mondta. Perrie és Zayn a parton voltak egymásba temetkezve, Liam és Niall elment üdítőért, én pedig Louissal maradtam a vízbe. Beszélgetünk, röhögtünk, majd egyszer csak megfogott a derekamnál fogva, és eldobott. Eléggé megijedtem, és beszívtam egy kis vizet. Mikor Louis látta, hogy ezt nem kellett volna, kisegített a vízből, és ütögette a hátam, hogy kiköhögjem a vizet.

- Christie jól vagy? – kérdezte, mikor végre sikerült megnyugodnom. Én bólogattam, és hátrahajtottam a fejem. Egy pillanat volt az egész.. Louis rám nézett, majd mikor észrevettem, hogy engem figyel rá néztem. Szemei ki voltak kerekedve.

- Louis baj van? – kérdeztem tőle. Nem szólt semmit, csak felállt Én ugyanígy tettem. – Louis….

- Az a lánc… honnan szerezted azt a láncot?? – mutatott a nyakamban lógó aranyláncra.

- Amióta élek a nyakamban lóg. Még az igazi szüleimtől kaptam, akik eldobtak engem. – mondtam szomorúan.

- Hogy-hogy eldobtak?

- Nem tudom… ezt tőlük kéne megkérdezni. Csak sajnos azt sem tudom, hogy kik ők.. A nő aki felnevelt egy kukában talált rám az utcán. Egy rózsasín pólyában voltam, és ez az egyetlen ami megmaradt tőlük. – Louis állt velem szemben, majd mikor befejeztem közelebb jött és átölelt olyan szorosan mint még sohasem. Nem tudtam mit reagáljak rá, így visszaöleltem. Közben Niall és Liam is visszajöttek. Niall észrevette, hogy forr a levegő, és megváltozott.

*Louis szemszöge

- Mi folyik itt? – kérdezte Niall.

- Semmi.. – mondtam hirtelen és elengedtem Christiet.

- Aha értem.. – mondta Niall, majd elment. Tudtam, hogy dühös, mert féltékeny lett, így utána mentem. Behúztam egy üres raktárba, és kérdőre vontam.

- Mi a bajod? – kérdeztem tőle.

- Inkább neked mi a bajod?? Miért ölelgeted így?? Szereted?? – üvöltött velem. Szavai hallatára összeszorult a szívem. Nem bírtam tovább, így én is üvöltöttem vele.

- Elegem van a folytonos féltékenységedből!! Tudod mit? Igen, szeretem Azóta szeretem, hogy először megláttam a szobádban. Soha nem éreztem még így senki iránt, és először én se értettem. És most végre rájöttem. Szeretem.. mert Ő a kishúgom!!! …