2/12. - Találkozás

sziasztok. SAJNÁLOM hogy késtem. írói válságom mentem keresztül, de tényleg.:/ itt az új rész :) <3 6 komi és folytatom :) <33 /fejezetzáró rész következik/ :)

- Anyuék.. tegnap autóbalesetet szenvedtek. – ez az mit soha nem akartam hallani. A lábaim remegni kezdtek, forgott velem a világ.

- És hogy vannak??

- Apu.. – suttogta elcsukló hangon Louis. – Sajnálom… :’(

Alig bírtam levegőt venni Louis szavai hallatán. Az egész olyan abszurd volt. Leültem, mert nem bírtam állva maradni.

-Bevitték a kórházba. Anyu megúszta egy kis fejsérüléssel, de apunak komolyabb. Most műtik.

- Tessék?? Akkor nem..? – kérdeztem értetlenül.

- Nem.. hálaisten, de nagyon súlyos állapotban van. Azért jöttem, hogy megkérdezzem eljössz-e. Anyu bent van itt az ideje, hogy megismerkedjetek.

- Tudja, hogy megtaláltál?

- Nem. Legyen egy jó pillanata is ezen a napon, meglepetéskén akarom.

- Oké egy perc csak kabátot veszek. – mondtam, majd felrohantam a szobámba, pár másodperc múlva pedig már lent voltam.

Hárman mentünk Louis kocsijával. Niall is jönni akart, hisz ismerte az anyámat. Ahogy egyre közelebb értünk a kórházhoz, a gyomrom fel-alá bukdácsolt. Mindig is azon gondolkodtam, hogy milyen lesz először találkozni anyuval. Soha nem gondoltam volna, hogy pont egy ilyen szituációban. Vajon tetszeni fogok neki? Elfogadja, ami lett belőlem? Szeretni fog? Ezernyi kérdés cikázott bennem, és észre se vettem, hogy közben megérkeztünk. Miután leparkoltunk a recepción kértünk eligazítást, majd egyenesen a első emelet 16. terméhez mentünk. És akkor megláttam.. Minden amit képzeltem vele kapcsolatban messze nem elég, hogy most látom milyen gyönyörű Ő. Még így, kisírt szemekkel is. Hosszú, barna haja és kék szeme volt, mint nekem és Louisnak. Sírva ölelte át fiát, és adott két puszit az arcára.

-Jaj kisfiam de jó, hogy ideértél. Niall.. – látta meg a szőkeséget, majd őt is átölelte. – Örülök, hogy látlak. Hogy van édesanyád?

- Jól köszönöm. És te? – kérdezte Niall. Úgy látszik tegező viszonyba vannak.

- Nem éppen a legjobb formámban. – mondta anyu, majd rám nézett. A szívem majd kiugrott, de csak egyetlen szót tudtam kinyögni.

- Csókolom. – mondtam alig hallhatóan.

- Hello drága. – mosolygott kedvesen. – Louis ki a barátnőd?

- Ő nem a barátnőm anyu.

- Nem? Akkor miért van itt? – csodálkozott.

- Mondtam, hogy meg fogom találni. – szólalt meg pár perc csend után, anyu pedig értetlenül rám nézett.

- Christina vagyok. Christina Tomlinson. – nyújtottam a kezem, mire anyu szeme újra könnybe lábadt, majd mielőtt bármit mondhatott volna elájult.

*Liam szemszöge

Reggel felébredve semmihez nem volt kedvem. Legszívesebben végigaludtam volna a napot, de ezt azért nem tehetem meg. Gyorsan lezuhanyoztam, majd erőt vettem magamon, és néztem valami filmet estére. Úgyis egyedül töltöm… Reggeli készítése közben bekapcsoltam a rádiót, amin éppen a mi dalunkat játszották. Mosoly terült szét az arcomon. Még 3 év után is nehéz magamat hallgatni a rádióban. Olyan fura ez az egész. Életem legszebb 3 éve. Bárcsak örökké tartana.

„I know you’ve never loved,

The crinkles by your eyes

When you smile

You’ve never loved

Your stomach or thighs

The dimples in your back

At the bottom of your spine

But I’ll love them endlessly”

Énekeltem a soraimat, miközben visszatértek az emlékek bennem. Milyen rég volt már, hogy felvettük ezt a dalt. A rajongóink többsége ezt szereti a legjobban. Nem csoda.. ez a legszebb mindközül. A kedvencem. Főleg miatta.. Rá gondoltam minden egyes sor közben. De ő már nem szeret, és ezt el kell fogadnom.

Miután vége lett a dalnak Rihannát kezdtek el játszani, én meg annyira elkalandoztam, hogy időközben odaégett a rántottám. Eszembe jutott, hogy Christie egy kávéházban dolgozik, így gondoltam meglátogatom. Gyorsan felkaptam valami egyszerű ruhát, meg a telefonom és már indultam is.

Gyalog mentem, mert szükségem volt egy kis friss levegőre. Útközben megállítottak páran képért és aláírásért, majd kérdezgettek pár dolgot a következő turnénkról, majd továbbmentem. 20 percnyi séta után megérkeztem a Globestar nevű kávézóba. Nagyon aranyos kis hely volt. A falak, a bútorok mind azt sugallták, hogy lépjek be. Leültem egy asztalhoz, és Christiet kerestem a szememmel, de sehol nem láttam. Egyszer csak egy sötétbarna hajú lány lépett mellém. Felnéztem rá, mire ő rám se nézve megszólalt.

- Szia, hozhatok valamit? Esetleg ital vagy étellapot? Tudunk szolgálni mindenféle sütivel, kávéval, de emellett még fél óráig van reggeli. - hadarta, majd rám nézett, és elakadt a szava.

- Hello. Mindkettőt kérném. – mosolyogtam, majd bólintott és elment. Biztos felismert. – gondoltam, de akkor miért nem kért autogramot? Pár perc múlva egy étellappal tért jött vissza és odaadta nekem.

- Majd jelezz, ha választottál. – mosolygott, és elment. Miközben a reggelik között válogattam egy lány állt meg az asztalom mellett.

- Szia – köszönt szégyenlősen.

- Hello. – mosolyogtam.

- Csinálnál velem egy képet? – kérdezte.

- Persze. J - mondtam, majd felálltam és hagytam, hogy lefotózzon minket az elülső kamerájával.

- Köszönöm. – mondta ragyogó szemekkel, majd autogramot is adtam neki. Beszélgettünk még pár percet, majd elment. Aranyos lány volt. Miután kiválasztottam, jeleztem a pincérlánynak, aki azonnal jött. Épp a rendelést diktáltam neki, mikor ismét megjelent 2 rajongó. Nekik is megengedtem a képet, amit a pincér készített rólunk. Miután elmentek a lány elismerően bólogatott.

- Húú.. nehéz lehet a nők cukrának lenni. – mosolygott.

- Nem vagyok az. Inkább a többiek. – mondtam halkan.

- Milyen többiek? – kérdezte, mire én döbbentem néztem.

- Öhm.. a banda többi tagja.

- Jaa hogy te bandában vagy? Énekelsz vagy hangszeren játszol? – kérdezte komolyan, én meg furán néztem rá. Nem ismeri a bandánkat? Londonban? … Ez érdekes..

- Igen.. a One.. – kezdtem, majd elröhögte magát.

- Nyugi csak viccelek. – Persze, hogy tudom kik vagytok. A csapból is ti folytok. – mosolygott.

- Komolyan elhittem, hogy nem ismersz minket. – röhögtem. – De nem is lenne baj. Jó lenne, ha valaki úgy nézne rám mintha nem tudná, hogy ki vagyok. Mint te.

- Helyette találkoztál egy olyan emberrel, akit nem érdekel, hogy milyen bandában játszol. Vagyis a bandátok jó.. sőt.. hisz én is szeretem a zenéteket. Csak hát te is ugyanolyan ember vagy mint én. Nem értem, hogy miért kéne kivételezni, meg zavarban lenni attól, hogy találkozunk.

- Akkor miért voltál zavarban, amikor megláttál? – kérdeztem mosolyogva. A lány csak nézett.

- Az nem azért volt.. tudtam, hogy ki vagy, meg nem is zavar, csak nem gondoltam volna hogy.. nos.. hogy a valóságban még helyesebb vagy. – mondta az utolsó mondatot halkabban, majd lehajtotta a fejét. Na most lett zavarba. J

- Liam vagyok. – nyújtottam a kezem. Tetszik ez a lány. Van benne valami.

- Emma Starks. – mosolygott, majd kezet ráztunk. Abban a pillanatban, hogy kezet fogtunk, a szívem őrült tempóban kezdett el verni. Igen.. ennyiből tudtam. Ez az ami nekem kell. Pontosabban ő az aki nekem kell…